A parajdi sóhullám hatására a makrogerinctelen faunának is végleg vége szakadt.

A parajdi bányaszerencsétlenség következményeként számos rovar és egyéb gerinctelen teteme fekszik a sóval szennyezett patakpartokon. A várakozásoknak megfelelően, a vízi gerinctelen élővilág szinte teljes mértékben megsemmisült a súlyosan érintett vízfolyásokban.

2025. június 19-én, csütörtöki napon terepszemlét tartottunk, valamint elektromos vezetőképességi méréseket végeztünk a Korond-patak mentén, valamint a Kis-Küküllő Parajd alatti és Sóvárad feletti területein. Ezen a helyszínen dolgoztunk, ahol egy héttel korábban is alaposan megvizsgáltuk a környezetet.

Alsósófalva bejáratánál, a hídnál a Korond-patak vize most kristálytisztán csillogott, s vezetőképessége kissé megemelkedett (1,0 mS/cm) az egy héttel ezelőtti 0,6 mS/cm-es értékhez képest. Ennek oka valószínűleg a korábbi esős időszakból származó többletvíz, amely hígította a patak vizét.

A parajdi Sószoros alatt, a Kis-Küküllővel való összefolyás előtt, a Korond-patak vizében 95 mS/cm vezetőképességet mértünk, ami kicsivel alacsonyabb, mint az egy héttel korábbi érték (114 mS/cm).

Az állami hatóságok információi szerint az utóbbi hét folyamán az átszivattyúzás révén csökkent a Korond-patak sótartalma. Ugyanakkor 2025. június 19-én, a mérés napján, a kora hajnali órákban újabb bányabeszakadások következtében ismét jelentős mennyiségű sós víz került a patakba, ami magyarázatot ad a magas vezetőképességi értékekre.

Az összefolyás előtt a Kis-Küküllő vizének vezetőképessége csupán 0,5 mS/cm volt, ami elképesztően alacsony érték, hiszen 190-szer kisebb a közeli Korond-patak vízének vezetőképességéhez képest.

Utolsó vizsgálati helyszínünk a Kis-Küküllő Sóvárad feletti szakaszán található, a Szováta-patak torkolatától körülbelül 1,5 kilométerre lejjebb. Ezen a ponton a vezetőképesség-mérő 17 mS/cm értéket rögzített, ami valamivel alacsonyabb, mint egy héttel ezelőtt, amikor 21,5 mS/cm-t mutatott. Ahogy korábban, most is valószínű, hogy a ló képtelen lett volna megszokni a továbbra is rendkívül magas sótartalmú "itatóvizet", és valószínűleg azonnal kiköpte volna.

Ahogyan 2025. június 12-én, most is észlelhető volt néhány tucat kisebb méretű elhullott hal a part menti területen. Ezúttal azonban nem friss példányokról van szó, hanem olyanokról, amelyek már jelentős bomlási folyamaton mentek keresztül.

Ami újdonság volt, hogy ezúttal a part menti zónában átlátszóbb volt a víz, és így tetten érhető volt az a pusztulás, amelynek bekövetkeztét sejteni lehetett: több száz rovar (így például kérészek, tegzesek, álkérészek) és más gerinctelen állat (pl. bolharákok, csigák, kevéssertéjű férgek) tetemei hevertek, illetve lassan sodródtak lefelé a part menti sekélyebb mederrészekben. A tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy gyakorlatilag a teljes makroszkopikus vízi gerinctelen fauna elpusztult a magasabb sótartalom által érintett Kis-Küküllő Sóvárad feletti részén. További részletes vizsgálatokra és szakemberek bevonására lenne szükség annak megállapítására, hogy meddig terjed ki, és hol milyen mértékű ez a pusztulás az alsóbb szakaszokon.

Valójában nem rendelkezünk pontos információkkal arról, hogy milyen közösség tűnt el a Kis-Küküllő vidékén, hiszen az utolsó részletes adatok a régió makrogerinctelen faunájáról 2005-ből származnak, és ezek is csupán töredékesek. A rendelkezésre álló vizsgálatok alapján azonban tudjuk, hogy a Szováta környéki szakaszon és az azt követő területeken fellelhetőek olyan érdekes fajok, mint az aljzatra tapadó sapkacsiga (Ancylus fluviatilis), a Natura 2000-es védettség alatt álló tompa folyamkagyló (Unio crassus), a ragadozó örvénytegzes (Rhyacophila tristis), a "sisakos tegzes" (Sericostoma schneideri), valamint a különböző szövőtegzes (Hydropsyche) fajok. Ezek az adatok sejtetnek valamit a múlt egyedülálló ökoszisztémájáról, amely sajnos már nem áll rendelkezésünkre.

A Kis-Küküllő jelenlegi, a magas sótartalom által érintett szakaszára vonatkozóan korábban leközölt fajok döntő többsége az érzékenyebb, úgynevezett indikátorfajok közé sorolhatók, vagyis ha ezek megélnek egy adott folyószakaszon, akkor bizonyosan még jóval több, kevésbé érzékeny faj képviselőinek is ott kellett volna még lenniük, még ha nem is vizsgálták kellő részletességgel őket. Ezek az indikátorfajok a viszonylag állandó környezetnek tekinthető hegyvidéki vízfolyásokhoz alkalmazkodtak, a környezeti változásokra - akár csak az oldott oxigéntartalom csökkenésére is - igen érzékenyen reagálnak. A mostani drasztikus sókoncentráció-emelkedés teljesen felborította az egyedek só-víz háztartását, a vékony kültakarójuk biztosan nem tudta megakadályozni a víz kiáramlását, élettani értelemben gyakorlatilag kiszáradtak a vízben.

A vízi makrogerinctelen közösség regenerálódásának időpontját nehéz megjósolni, mivel a pusztulás mértékét még pontosan nem ismerjük. A parajdi bányaszerencsétlenség által érintett területeken kívül, a felsőbb szakaszokból és a betorkolló befolyókból valószínűleg folyamatosan érkeznek új makrogerinctelenek. Azonban, amíg a víz sótartalma nem csökken drámaian, ezek az újonnan érkező egyedek szinte biztosan nem fognak tudni túlélni. Viszont, ha a környezet helyreáll, a betelepedés folyamata, amely magába foglalja a sodródást és a röpképes fajok esetén a berepülést, egyre sikeresebbé válhat. Az alvízi irányból is megindul a migráció, de ez a folyamat a röpképtelen fajoknál sokkal lassabb lesz, mivel itt az árral szembeni aktív vándorlásra van szükség a terület benépesüléséhez.

A fentieket figyelembe véve, várhatóan néhány éven belül figyelemre méltó fejlődés következhet be, ám fontos hangsúlyozni, hogy a makrogerinctelen fajok visszatelepülése önmagában még nem jelenti a siker elérését. A biodiverzitás helyreállítása nem csupán a fajok számának növekedését jelenti, hanem azok interakcióinak, azaz a komplex ökoszisztémák újbóli kialakulását is. Például a vízi makrogerinctelenek kulcsszerepet játszanak a halak és más gerincesek táplálkozásában. Egy ragadozó állat nem tud visszatérni a folyóba, ha az általa fogyasztott táplálékfauna hiányzik, még akkor is, ha a víz minősége már kedvező. A teljes regeneráció várhatóan fokozatosan fog végbemenni, hosszú évek és akár évtizedek során.

A jelenlegi pusztulás részletes dokumentálása mellett elengedhetetlen, hogy a jövőben figyelemmel kísérjük a vízi élőlények közösségeit, különösen a fajgazdag makrogerinctelen faunát. Ezen élőlények monitorozása lehetőséget biztosít arra, hogy szükség esetén támogassuk a működőképes fajegyüttesek újbóli kialakulását.

Dr. Máthé István, a neves mikrobiológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elismert oktatója és kutatója, aki szakmai pályafutása során jelentős hozzájárulást tett a mikrobiológia területén.

Dr. Zsigmond Andrea-Rebeka kémikus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem