Az AUR párt azzal a szándékkal lépett fel, hogy az alkotmánybírák segítségével "hazaküldje" Iohannis elnököt.


Az alkotmánybíróságtól kérte az államelnöki tisztség megüresedésének megállapítását az AUR, ugyanakkor hétfői beadványukban az államelnök-választás második fordulójának megszervezését is indítványozták George Simionék.

Az AUR már a hétvégén kifejezte, hogy nem ismerik el Klaus Iohannis államfő legitimitását, mivel a mandátuma december 21-én lejárt. Az elnök többször is hangsúlyozta, hogy az alaptörvény értelmében addig tölti be a posztját, amíg az újonnan megválasztott államfő le nem teszi a hivatali esküt.

Hétfői nyilatkozatában az AUR kifejtette, hogy az alkotmánybíróság által az elnökválasztás teljes folyamatának érvénytelenítése miatt nincsenek meg a szükséges alkotmányos feltételek Iohannis hivatalban maradásához. Továbbá, véleményük szerint a mandátumának meghosszabbításához sem állnak fenn a vonatkozó körülmények, mivel az országban nem tapasztalható sem katasztrófahelyzet, sem háborús állapot, és a parlament sem fogadta el az elnöki mandátum meghosszabbítását szabályozó sarkalatos törvényt - áll az Agerpres által közölt érvelésben.

Az AUR, ahogy korábban említettük, a képviselőházban is próbálkozott Iohannis "eltávolításával", de nem sikerült elérniük céljaikat. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szintén lemondást vár el az államfőtől, ám Iohannis korábban hangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy ezt megtegye, rendkívül erős indíttatásra és a közérdek szempontjainak figyelembevételére lenne szüksége. Ha lemondana, a Szenátus elnöke, jelen esetben a hétfőn megválasztott Ilie Bolojan, a PNL vezetője, ideiglenesen átvenné az államfői feladatokat.

George Simion, az AUR vezére, nem csupán Klaus Iohannistól várja a távozást a Cotroceni-palotából, hanem továbbra is azon fáradozik, hogy a választásokat az eredeti keretek között bonyolítsák le. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a párt második beadványt nyújtott be az alkotmánybírósághoz, amelyben azt kérik, hogy érvényesítsék az első forduló eredményeit, és még az év végéig tartsák meg a második fordulót. Simionék állítása szerint nincs elegendő bizonyíték a külső állami beavatkozásokra és a választók manipulálására vonatkozóan.

Related posts