Bódi Csabi megosztotta újévi fogadalmát - Ripost


A közkedvelt előadó, Bódi Csabi, megosztotta velünk, milyen fontos hagyományokkal ünnepli az új évet. A művész mesélt újévi rituáléiról, és elárulta, hogy szülei hiányában kétszer is köszöntötték a 2025-ös esztendőt.

Bódi Csabi a családja hagyományairól és fogadalmáról osztotta meg gondolatait, kiemelve, hogy az év első pillanatait mindig imádsággal szenteli. Külön érdekesség, hogy mivel Bódi Guszti és Bódi Margó éppen Thaiföldön töltik a szabadságukat, a Bódi család idén kétszer is megünnepelte az új év kezdetét.

"A legfontosabb újévi szokás a családunkban, hogy a zsebünkbe pénzt teszünk, azért, hogy tele zsebbel menjünk át az új évbe. Illetve figyelünk arra is, hogy újév előtt mindenki rendezze az esetleges tartozását, hogy azt ne vigyék át az új esztendőbe. Lencsét is szoktunk csinálni, erre idén is sor került, fogyasztottunk is belőle, hogy gazdaságban telhessen az idei év. Fontos számunkra továbbá, hogy a magyar himnuszt mindig végigálljuk, ezzel is tisztelgünk - nem csak az új év - de a magyar történelem előtt is" - kezdte zenész, majd így folytatta:

- mondta Bódi Guszti fia, aki az Istenhez való közelségéről is mesélt.

Related posts