Donald Trump jelentős hatással volt a Közel-Kelet politikai tájára, számos döntésével és intézkedésével felforgatva a régió eddigi megszokott egyensúlyát.
A cikk megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki ezt a linket, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/vilag/ezuttal-tenyleg-america-first-994342/
Két évtizednyi amerikai politikai tevékenység a Közel-Keleten dőlt romba, majd Donald Trump egyetlen órája alatt új alapokra került. "Rijád és Abu-Dhzabi fejlődése nem a 'nemzetépítők', neokonok vagy liberális NGO-k érdeme, hanem az ott élő emberek munkájának gyümölcse. Azok, akik ezermilliárdokat pazaroltak Kabul, Bagdad és más városok fejlesztésére, nem a régió valódi fejlődését támogatták. A modern Közel-Keletet a helyi közösségek építették fel [...] Az úgynevezett nemzetépítők több országot tettek tönkre, mint ahányat sikerült létrehozniuk, míg a beavatkozáspártiak olyan bonyolult társadalmakba avatkoztak bele, melyek működését maguk sem értették." Az amerikai elnök szaúdi fővárosban elmondott szavai világossá tették: Washington kapcsolatait ezentúl nyíltan érdekalapú megközelítés jellemzi.
Természetesen, Donald Trump nem az első amerikai elnök, aki új kezdetet hirdetett a Közel-Keleten. Barack Obama 2009-ben Kairóban jelentette be a világ új korszakát, amelyet George W. Bush kormányzásának kudarca után sokan nagy reménységgel fogadtak. Azonban a két évvel később kezdődő arab tavasz mindezeket a reményeket porba döngölte. A két elnök politikai megközelítése között a legszembetűnőbb eltérés, hogy míg Obama a fukuyamai ideálokat követve a demokrácia és az emberi jogok érvényesítését helyezte előtérbe, Trump inkább a stabilitást garantáló autokráciák támogatására helyezte a hangsúlyt, mindezt az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének jegyében.
Nem meglepő hát, hogy az amerikai elnök királyhoz méltó fogadtatásban részesült. Míg Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg annak idején Joe Bident a palotájában fogadta, addig Donald Trumpot a reptéren várta, városnéző körútján pedig maga volt a sofőrje. A teljes képhez tartozik, hogy míg Biden elnök gyilkosságban való részvétellel vádolta a koronaherceget Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró halála kapcsán, addig Donald Trump soha nem spórolt a bókkal, és már első elnökségének az első útja is Szaúd-Arábiába vezetett.
Donald Trump most ismét a pénz világában tevékenykedett az Öböl térségében, és ahogy az várható volt, gazdagon távozott. Szaúd-Arábiával 600 milliárd, az Egyesült Arab Emírségekkel 1000 milliárd, míg Katarral 1200 milliárd dollár értékben kötött különféle megállapodásokat, amelyek túlnyomórészt a következő évtized során fognak életbe lépni. Külön érdekesség, hogy a látogatás során két régóta húzódó konfliktusra is megoldást talált. Még az utazás előtt, szaúdi kérésre, tűzszünetet kötött a jemeni húszi lázadókkal, amely lépés biztosította az amerikai kereskedelmi hajók zavartalan áthaladását a Vörös-tengeren. Ugyanakkor, Izrael helyzete szempontjából a döntés nem volt kedvező, mivel Trump elnök gyakorlatilag magára hagyta a zsidó államot a harcban. A látogatás során bejelentette, hogy feloldja a Szíriát sújtó gazdasági szankciókat, amelyek Bassár al-Aszad bukását okozták, és amelyek az új kormányt is hasonló sorsra juttathatták volna. Ezt követően Mohamed bin Szalmán kezet rázott Ahmed as-Saráa szíriai elnökkel, akinek a fejére nemrégiben levették a tízmillió dolláros vérdíjat, amelyet al-kaidás múltja miatt tűztek ki. Trump az elnököt "fiatal, vonzó, kemény fickóként" jellemezte, kiemelve "figyelemre méltó múltját". Ezzel a lépéssel Trump eleget tett Törökország, Szaúd-Arábia és Katar kérésének, akik a Damaszkusz iszlamista hátterű vezetésének fontos támogatóiként léptek fel. Ha a közeledés folytatódik, Szíria, amely a hidegháború kezdetétől fogva az Amerika-ellenes blokk szerves részét képezte, hamarosan a "nyugati tábor" részesévé válhat.
A Szíriával kapcsolatos bejelentés, amely Izrael érdekeivel ellentétesen, valamint a kongresszussal való egyeztetés és a megszokott eljárások figyelmen kívül hagyásával történt, üzenetértékű Irán számára is. Ez világosan jelzi, hogy az elnök hajlandó saját kezdeményezésére döntéseket hozni, még akkor is, ha a kérdések nemzetközi szinten rendkívül bonyolultak. Trump elnök Rijádból küldött üzenete egyértelmű volt: Irán soha nem birtokolhat atomfegyvert. Amerika elkötelezett a minden fél számára kedvező megállapodás mellett Teheránnal, azonban ha ezek az erőfeszítések nem vezetnek sikerre, a szankciók szigorítása és Irán gazdasági ellehetetlenítése sem kerülhető el.
Donald Trump nem engedte, hogy öbölbeli diadalmenetét zavarba ejtő kérdések beárnyékolják. Látogatása alatt a gázai konfliktusról szinte egy szót sem ejtett, és kijelentette, hogy Szaúd-Arábia "a maga idejében" csatlakozik az Ábrahám-egyezményekhez, ami azt jelenti, hogy békét köt Izraellel.
Mint a fentiekből kitűnik, az amerikai elnök a közelmúltban számos téren függetlenítette magát Izrael érdekeitől. Kevesen számítottak erre, hiszen épp Donald Trump volt aki az, aki első amerikai elnökként ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, illetve a zsidó állam fennhatóságát az 1967-ben Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkra. Emellett holdudvarán belül nagy befolyással bírnak egyes újjászületett keresztény körök és Izrael-barát kongresszusi képviselők, csapatát pedig olyan elkötelezett Izrael-barát emberek erősítik, mint veje, Jared Kushner, Marco Rubio külügyminiszter, Mike Huckabee jeruzsálemi nagykövet vagy Mike Walz, aki egészen a közelmúltig nemzetbiztonsági tanácsokkal látta el az elnököt.
A kétoldalú kapcsolatok gyengülésére már eddig is voltak utalások. Benjamin Netanjahu április 7-i washingtoni találkozóján Donald Trumppal az Izraelre kivetett vámok eltörlését, az Iránnal folytatott tárgyalások halasztását és a szíriai új kormányzat, valamint a török jelenlét jelentette fenyegetés tudomásul vételét próbálta elérni. Azonban üres kézzel távozott. A vámok megmaradtak, Amerika pedig közvetlen párbeszédbe kezdett Teheránnal, míg Erdoğan elnököt - aki mindössze két nappal korábban arról beszélt, hogy Allah el fogja pusztítani Izraelt - a legjobb barátjának titulálta. A feszültségeket tovább fokozta, hogy Washington Trump közel-keleti látogatása előtt, Izraelt megkerülve, katari közvetítéssel szabadította ki a Hamász fogságában lévő utolsó amerikai túszt, Edan Alexandert. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy Trump mostani útja során nem találta szükségesnek, hogy Izraelbe is ellátogasson, holott a zsidó állam washingtoni nagykövete hevesen lobbizott ezért. Mindezek mellett még súlyosabb blamázs, hogy míg Törökország és Szaúd-Arábia hagyományosan amerikai fegyverekkel bővíti arzenálját, eddig Izrael volt az egyetlen ország, amely mindig a legmodernabb katonai technológiát kapta. Az utóbbi időszak tárgyalásai során azonban ez a helyzet megváltozott, és jelenleg kérdéses, hogy Netanjahu vissza tudja-e szerezni hazája korábbi előnyét a jövő év elején esedékes amerikai-izraeli katonai megállapodás újratárgyalásakor.
Hogy Donald Trump miért érvényesítette ezúttal az "America first" elvet, arra a válasz egyszerű: Izrael nem tud 600 plusz 1000 plusz 1200 milliárd dolláros üzleteket kínálni Amerikának. Természetesen szó sincs arról, hogy az elnök magára hagyta volna a zsidó államot. Ha szövetségese valódi veszélyben volna, a mindenkori amerikai adminisztráció minden rendelkezésére álló eszközzel megvédené. Most azonban a helyzet ennek éppen az ellenkezője: Az elmúlt másfél évben Izraelnek minden komoly ellensége megsemmisült vagy a túlélésért küzd, a zsidó állam pedig területi expanzióba kezdett. A gázai háború folytatása, pontosabban a Hamász további gyengítése fontos ugyan Izrael hosszú távú biztonsága szempontjából, de a hadjárat sokkal inkább szól már Benjamin Netanjahu belpolitikai pozíciójának a megerősítéséről. Márpedig az amerikai érdekeknek és a két ország jó kapcsolatának ugyanúgy megfelelne, ha Naftali Benet volna a miniszterelnök, akinek mellesleg nincsenek büntetőügyei és a közvélemény-kutatások szerint esélyes kihívója lehetne Netanjahunak a jövő évi választásokon.
Donald Trump láthatólag ösztönösen érti a Közel-Keletet. Tudja, hogy arrafelé az erő, ha informális kapcsolatépítéssel és előnyök felkínálásával párosul, többet ér, mint a hagyományos diplomácia. Így pedig, ha nem vigyázunk, akár még a béke is beköszönthet a sokat szenvedett régióban.
