Egy punkzenész a semmittevés világbajnoki címét nyerte el 2025-ben – a sportág már 11 éve dübörög!
Tömegesen eltűnünk szó nélkül a párkapcsolatokból – a ghosting jelensége mostanra szinte mindennapossá vált.
Egy 36 éves dél-koreai punkzenész a 2025-ös bajnok tétlenségben, tavaly pedig egy szabadúszó bemondónő lett a legeredményesebb semmittevő egy olyan 11 éves múltra visszatekintő sportágban, ahol a versenyeken száz ember ül polifoamokon mozdulatlanul és nem tesznek az égvilágon semmit.
Nincs előírt versenyruházat, így minden résztvevő – a kisiskolás másodikosoktól kezdve a 70 év körüli felnőttekig – szabadon választhatja meg, milyen öltözékben tudja a legjobban kizárni a külvilágot, és rezzenéstelen arccal bámulni. Bármit elhozhatnak magukkal a szőnyegre, de a szabályok nagyon szigorúak: azonnali kizárást von maga után, ha valaki rápillant a telefonjára, fészkelődik, cseveg, mosolyog vagy nevet. Sőt, még a bóbiskolás is tilos!
A focimeccsek izgalma mellett a semmittevés versenyei is egy 90 perces időkeretben zajlanak. A közönség szavazatai, melyek „művészeti pontszámként” funkcionálnak, a 10 legmeggyőzőbb tétlenkedőt hirdetik ki. A győztes pedig az lesz, akinek a pulzusa a legstabilabb — ezt nevezzük „technikai pontszámnak”. Ha valaki a győzelemre vágyik, nemcsak a testrészeit kell mozdulatlanul tartania, hanem az elméjét is érdemes nyugalomban tartania, hiszen a cikázó gondolatok dopaminfröccshez és vérnyomás-emelkedéshez vezethetnek. Ha sikerül megfékeznie ezt a zűrzavart, a győzelem kapujában állhat, és megnyerheti Auguste Rodin híres Gondolkodó szobrának kicsinyített, aranyozott másolatát.
Ez bizony valami igazán szórakoztató álhír, vagy talán egy laza, álmos állapotban született vidám társalgás kreatív szüleménye. Elképzelhető, hogy félálomban, hipnogógikus képek között bontogatta szárnyait egy szürreális vízió, vagy éppen egy disztópikus sorozathoz készült kidolgozatlan jelenetfoszlány. Ki tudja? Mindenesetre a fantázia határtalan, és ez a gondolatmenet is bátran szárnyal!
Be kell vallanunk, hogy a helyzet nem éppen rózsás. Azonban van egy különleges esemény, a Woopsyang nevű dél-koreai vizuális művész által életre hívott Space-out verseny, amely 2014 óta töretlenül terjedt el a világban. Azóta már Pekingben, Tajpejben, Hongkongban, Tokióban, Rotterdamban és Melbourne-ben is megrendezik ezt a merengő-viadalt, mind ugyanazzal a szellemmel és szabályokkal. Az ausztrál metropoliszban idén nyáron a versenyzők polifoamon ülve mérettették meg magukat. Májusban pedig a szöuli Han folyó partján a rendezvény valódi kulturális rituálévá nőtte ki magát, amelynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a teljesítménykényszer által generált stressz és kiégés ellenpontjára: a lassításra és a belső csend megteremtésére.
Miért éppen Dél-Korea? Talán azért, mert ez a kicsiny ország, amely alig nagyobb Magyarországnál, a hiperversenyszelleméről és dinamikus kultúrájáról ismert. Pár évtized alatt rakétasebességgel nőtte ki magát a világ tizedik legerősebb gazdaságává, azonban ez a fejlődés nem jött anélkül, hogy ne hagyna nyomot az emberek életén: a stressz és a kiégés országszerte elterjedt jelenségekké váltak. Nem meglepő tehát, hogy itt látta meg a napvilágot a "gyógyító regény" (healing fiction) műfaja. Ennek egyik legismertebb művét, A könyvesbolt című alkotást egy kiégés szélén álló, harmincas éveiben járó szoftvermérnöknő írta, aki maga is átélte a modern élet kihívásait.
A munkával eltöltött időn kívül a pihenés gyakran lenézett tevékenységnek számít, és sokan úgy vélik, hogy a tétlenség nem más, mint produktivitás hiánya. Még a munkahelyek világán kívül is, ha valaki nem aktívan foglalkozik valamivel, hanem csak egyszerűen élvezi a csendet vagy a természetet, gyakran elítélő pillantásokat kap. Így hát a parkokban is ritka látvány, hogy valaki csupán ücsörög, hiszen a rohanó élet ritmusában a pihenés luxusnak számít. Az idő értékét a folyamatos cselekvés határozza meg, nem a megfontolt nyugalom.
Mi másért, mint a győzelemért indult az idei Space-out versenyen Byung-jin Park, a punkzene egyik színes egyénisége. A siker érdekében különleges stratégiát dolgozott ki: lassú hasi légzés, egyetlen célra való fókuszálás és a zavaró gondolatok elengedése. Munkaruhában érkezett a versenyre, hogy tüskés, hegyes frizurájával és fémtüskékkel díszített dzsekijével feltűnjön a tömegben, extravagáns megjelenésével pedig elvonja a többi versenyző figyelmét. A közönséget azonnal megnyerte a hangos zene csendbe burkolódzó különc képviselője, és sikerült bekerülnie a legjobbak közé. A 15 percenként mért egyenletes, lassú pulzusa révén elnyerte a Gondolkodó-trófeát, bizonyítva, hogy a látszat néha többet ér, mint a teljesítmény.
Kezdetben azt tervezte, hogy a 90 perces versenyidőt üzleti döntések átgondolására használja. De annyira hangos volt a közönség, hogy képtelen volt koncentráltan gondolni bármire is. Ironikus módon pont a hangzavar segített neki kiüríteni elméjét.
"Én is folyton kísérletezem az okostelefonommal. Az emberek teljesen ráálltak az online tartalmakra, és az azonnali dopaminlöketekre, amiket ezek nyújtanak. Úgy tűnik, elfeledtük, hogyan kell élvezni a semmittevést. Megdöbbentő, mennyire nehezen megy, ha csak ülünk és nem csinálunk semmit" - osztotta meg gondolatait.
Park meglátásait a tudomány is megerősítette egy jelentős, 11 kísérletből álló sorozatban, amelyben a Virginia és a Harvard egyetem pszicgológusai azt találták, hogy egy-egy szobába elkülönített résztvevők - korosztálytól függetlenül - még a rövid ideig tartó egyedüllétet sem élvezték. Pedig semmi más dolguk nem volt, csak gondolkodni, elmélkedni, álmodozni. Mégis kényelmetlenül érezték magukat a csendes szituációban. Viszont egy dedikált gomb megnyomásával enyhe áramütést adhattak maguknak - csak hogy történjen valami. A legmeglepőbb az volt, hogy
Az elme arra van teremtve, hogy kapcsolatba lépjen a külvilággal. Még akkor is, amikor egyedül vagyunk - vonták le a konzekvenciát a kutatók. Ezért olyan nehéz elsajátítani a gondolatkontroll és meditációs technikákat.
A Monty Python csapata is könnyedén megálmodhatta volna a meditációs bajnokságot, amely a német-görög filozófiai foci döntőjéhez hasonlóan a "Ki tud jobban elmélyülni?" című mérkőzést hozta volna el. A meditáció és a versengés párosítása valóban egy megoldhatatlan paradoxont teremt: a tézis és antitézis összecsapását. A Space-out sorozat pontosan ezt az ellentmondást tükrözi. A nézők előtt kell kizárni a külvilág zavaró tényezőit, és belemerülni a száguldó gondolatok tengerébe, ahol az nyer, aki a legjobban el tudja engedni mindent – lehetőleg teljes mozdulatlanságban, miközben a bírók a pulzusszámot és a belső nyugalmat pontozzák.
Teljesen abszurd, de a világ is az, és eléggé árulkodó, hogy semmittevés-versenynek nevezik.
Valójában nem csupán a tapasztalatok, hanem a tudományos kutatások is világosan alátámasztják, hogy a meditáció serkenti az agy alapértelmezett üzemmódját, amely a kreativitás, az érzelmek feldolgozása és a problémák hatékony megoldása szempontjából kulcsfontosságú. Ezek a felerősödött képességek rendkívül értékesek a folyamatos versengésre berendezkedett társadalomban, ahol az innováció és az érzelmi intelligencia egyaránt fontos szerepet játszik.
A semmittevés művészete másokat is inspirált, és így egy különleges versenyt indítottak a naplopás új dimenziójában: a heverészésben. A játékszabályok ezúttal is letisztultak: a résztvevőknek egy matracon kellett heverészniük, miközben olvasni, laptopozni vagy mobiltelefonozni is megengedett volt. Azonban a felkelés, sőt, még a felülés is komoly vétségnek számított. A világrekordot egy 21 éves szerb fiatal állította fel, aki 30 napig megszakítás nélkül lustálkodott az ágyában. Ám ahogy kiderült, a semmittevés és a lustaság fogalma is relatív, és csupán a túlhajtott elvárásokkal teli világunkban használják ezt a kifejezést anélkül, hogy megkérdőjeleznénk. A valóságban pedig talán még a lustaság fogalma is illuzórikus.
