Călin Georgescu elnökválasztás érvénytelenítésére irányuló keresetét elutasították.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Cristina Ardeleanu kedden elutasította Călin Georgescu, a korábbi államfőjelölt, elnökválasztás érvénytelenítésére irányuló keresetét. Az ítélet, amelyet a romániai bíróságok hivatalos portálján tették közzé, lehetőséget ad a fellebbezésre, amelyre öt napon belül van lehetőség.
A hétfői tárgyalás több mint hat órán át zajlott, és a táblabíróság végül keddre halasztotta az ítélethirdetést. Az eljárás során elutasították a Cristina Ardeleanu kizárására tett javaslatokat. Călin Georgescu ügyvédcsapata azt az érvet hozta fel, hogy a bírónő kizárása indokolt, mivel az egyik korrupcióellenes ügyész felesége, ami felveti a pártatlanság kérdését – írja az Agerpres.
Călin Georgescu és a Koalíció a jogállam védelmében nevű civil szervezet jogi lépéseket tett a Központi Választási Iroda (BEC) ellen, miután az intézmény a legfelsőbb bíróság által hozott, az első forduló eredményét érvénytelenítő határozatra hivatkozva elrendelte az elnökválasztás megismétlését. A civil szervezet keresetében a legfelsőbb bíróságtól kérte, hogy nyilvánítsa semmissé a BEC 2024/231-es és 2024/232-es számú határozatait, amelyekkel az intézmény gyakorlatilag érvénytelenítette az egész elnökválasztási eljárást, és elrendelte a választás újabb lebonyolítását.
Georgescuék a BEC-en kívül a védelmi minisztériumot, a hadsereg vezérkarát, a kormányt, a legfőbb ügyészséget, az alkotmánybíróságot, a Román Hírszerző Szolgálatot, valamint Klaus Iohannis államfőt és Elena Lasconit, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét is beperelték. Keresetüket eredetileg a legfelsőbb bírósághoz nyújtották be, de az elhárította az illetékességet az ügyben, amelyet átadott a bukaresti ítélőtáblának.
Az alkotmánybíróság december 6-án határozatot hozott, amely érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét, és elrendelte a választási folyamat teljes újraindítását. A döntés alapjául a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a Belügyminisztérium és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) által készített jelentések szolgáltak. A vizsgálatok során kiderült, hogy Călin Georgescu független jelölt súlyosan megszegte a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat: az Állandó Választási Hatóságnak (AEP) 0 lej kampányköltséget jelentett be, miközben TikTok-hirdetései összesen egymillió eurót emésztettek fel.
A dokumentumokban említést nyert, hogy egy külföldi állami kiberszereplő beavatkozott a választások lebonyolítását támogató távközlési és informatikai rendszerek működésébe. Ezen túlmenően, Románia a hibrid hadviselés agresszív orosz stratégiájának egyik célpontjává vált.