A szélsőségesek megjelentek a színen.


Január 12-én Bukarestben rendezte meg első jelentős demonstrációját a Románok Egyesüléséért Szövetség, közismert nevén az AUR. A párt közleménye szerint a tömeg létszáma körülbelül 100.000 főre rúgott, ám a valóság ennél szerényebb: a képek alapján legfeljebb 50.000 ember volt jelen. Ezen a napon Marosvásárhelyen is tüntettek a párt hívei, ám ott csupán néhány százan gyűltek össze, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a "törvénytelen" kormány intézkedéseivel szemben.

Ugyanakkor a 12-i tüntetés egészen biztosan nem váltotta be George Simion reményeit, hiszen az összegyűlt emberek, akik a "szabad választásokért" és a "demokráciáért" tüntettek, nem azt skandálták, hogy George Simion președinte, hanem azt, hogy Călin Georgescu președinte. Azaz nem az AUR elnökét szeretnék elsősorban a Cotroceni-palotában látni, hanem azt a jelöltet, akit bár a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség támogatott egy ideig, nem is olyan régen kihátrált mögüle.

A január 12-i dátum nem zárta le a tüntetések sorozatát, hiszen a demonstrációk a múlt hét végén is folytatódtak. Ugyanakkor a résztvevők száma drámai módon csökkent, ami arra utal, hogy az AUR nem tudja fenntartani a közönség figyelmét. Bukarestben, január 19-én, a központi médiából származó információk szerint körülbelül 1000-1500 fő vonult fel. George Simion valószínűleg előre számolt az érdeklődés csökkenésével, ezért ezúttal több városban is különböző felvonulásokat szervezett.

Az AUR január 19-én Marosvásárhely szívében egy figyelemfelkeltő demonstrációt tartott.

Szombaton a város szíve a szélsőségesek hangos megmozdulásától visszhangzott, akik nem csupán a főtéren gyülekeztek, hanem a város számos utcáján is felvonultak. Több száz résztvevő emelte magasba a demokráciát hirdető táblákat és a román zászlókat, miközben olyan feliratok is feltűntek, amelyek a tiltakozók származási településeit hirdették. Különösen a mezőségi régió képviselete volt szembetűnő. Habár Marosvásárhelyt jelző táblát nem észleltünk, valószínű, hogy a megye székhelyéről is érkeztek résztvevők, akik síppal, dobbal és trombitával, valamint román nemzeti színű sálakkal felszerelkezve követelték a szabad választásokat. Skandálva hangoztatták, hogy a PSD-PNL-RMDSZ kormányt törvénytelennek tartják, és követelték az államelnök-választás második fordulójának megismétlését. A tömegben kisgyermekek is ott voltak, akik a zaj és a hideg miatt sírtak, de úgy tűnt, a felnőttek figyelmét ez egyáltalán nem terelte el a demonstráció szelleméből.

A szélsőségesek felvonulása alatt megdöbbentő volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy e csoport tagjai nacionalista nézeteket vallanak, és kifejezetten elutasítják a magyarokat. Ezt a feszültséget jól tükrözi Călin Georgescu, az AUR egykori miniszterelnök-jelöltje, aki a Realitatea Plus hírtelevízióban azt nyilatkozta: "Ha alaposabban megvizsgálnám ezt a lakótelepi egyesületet – amit nem is neveznék pártnak –, akkor valószínűleg sok mindent felfedeznék. Az RMDSZ, amelyet így emlegetnek, harmincöt év alatt érintetlen maradt, senki sem kérdezte meg őket. Ők voltak a szolgálatos zsanérok. De ez a zsanér nem csupán zsanérként működött." Georgescu követői és a Marosvásárhelyen tüntetők hasonlóan vélekednek, ami világossá teszi, hogy nem csupán az RMDSZ, hanem a teljes magyar közösség ellen irányul a harcuk. A felvonulás és a mögötte álló hangulatkeltés egyértelmű párhuzamot mutatott a 35 évvel ezelőtti fekete márciussal, ami talán nem is véletlen.

Related posts