Foglalkozása: katasztrófaelemző. Az a személy, aki a természeti katasztrófák és válsághelyzetek okait, következményeit és megelőzési lehetőségeit kutatja, valamint az érintett közösségek támogatására és felkészítésére specializálódik. Munkája során szoros

Az amerikai ABC Sports a hetvenes években a sportközvetítések igazi úttörőjének számított. Roone Arledge, a csatorna sportprogramjainak legendás producere, bevezette azt a mára már elterjedt, történetmesélésre épülő stílust, amelyben nem csupán a mérkőzések, hanem a sportolók és edzők szenvedélye, álmai és tragédiái kerültek a középpontba. Arledge és csapata azonban nem tudta előre, hogy egy napon éppen ezt a módszert kell majd alkalmazniuk, amikor a közvetlen közelükben zajló terrortámadást kell élő adásban bemutatniuk a világ számára, valamint a túszul ejtett sportolók aggódó családtagjainak.

Az ABC számára az 1972-es müncheni olimpia egy igazán emlékezetes és jelentős esemény volt. A csatorna különleges központot alakított ki az olimpiai faluban, hogy maximálisan kihasználhassa a lehetőségeket. Ez az olimpia volt az első, amelyet élőben közvetítettek műholdas technológia segítségével, így a stáb a legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazta a németországi közvetítések során. Bár a csapat szakmai felkészültsége és profizmusa páratlan volt, a müncheni tragédiát bemutató Szeptember 5 című film feszültsége nagyrészt abból ered, hogy egy sporteseményekhez szokott stáb képes-e megbirkózni egy olyan rendkívül súlyos és érzelmileg megterhelő helyzettel, mint az izraeli sportolók túszul ejtése. A film így nemcsak a sport világát, hanem annak sötétebb és tragikusabb oldalát is feltárja, bemutatva a média és az emberi érzések bonyolult kapcsolatát.

Mire a filmet bemutatták, a gázai háború már javában zajlott, így a velencei világpremieren Tim Fehlbaum rendező külön kiemelte, hogy alkotása távolról sem kíván állást foglalni az izraeli-palesztin konfliktusban. A film kizárólag a müncheni terrortámadást közvetítő csapat szemszögéből mutatja be a valós időben zajló, 22 órás tragédiát. Ez a nézőpont azonban nem mentes a morális kihívásoktól; az ABC-központban, mindössze néhány száz méterre a túszejtéstől, az adás előtti utolsó pillanatokban felmerül a kérdés: megmutathatják-e a nézőknek, ha valakit megölnek. 1972-ben pedig még az is vita tárgya, hogy hogyan hivatkozzanak az izraeliek szállására támadó csoportokra. "Hogy is nevezték őket a Bayerische Rundfunkon? Terroristák?" - hangzik el a filmben, érzékeltetve, hogy akkoriban mennyire új és ismeretlen terület volt ez a tévés szerkesztők számára.

A 11 izraeli sportoló, 5 palesztin terrorista és 1 német rendőr tragikus halálával végződő esemény több filmes feldolgozást is inspirált. Steven Spielberg a München című filmben elsősorban a támadás következményeire helyezte a hangsúlyt, míg Fehlbaumék megközelítése radikálisan eltérő: ők a lehető legszűkebb fókuszáltságot választották, és inkább egy kicsiny csapat érzelmeire, valamint a tévéstáb részletes munkájára összpontosítanak. A Szeptember 5 világa már az első lövések elhangzása előtt is fojtogató légkört teremt, hiszen a másfél órás játékidő alatt csupán néhány perc zajlik le az ABC precízen megalkotott, sötét stúdióján kívül. Ebben a stúdióban négy olyan szereplő történetét követhetjük, akik a teljesen ismeretlen helyzetbe ugranak, és rögtönözve próbálják irányítani a közvetítést.

Peter Sarsgaard játssza a már említett tévémágust, Roone Arledge-t, akit már a filmben is legendaként kezelnek, de azért itt még nincs akkora tekintélye, hogy a rivális országos csatorna (CBS) ne tudja megszorongatni egy vitában. De az események középpontjában az akkor még feltörekvő adásrendező, Geoffrey Mason (az Előző életekből ismerős John Magaro) áll, aki néhány baseball-meccs közvetítése után a nagyfiúk előtt is bizonyítaná a tehetségét. Masonnak kell összetartania a stábot, úgy, hogy valójában maga is vakon repül: reggel még röplabda- és futball-meccsek közvetítésére, nem erkélyről kinéző maszkos terroristákra készült. Végül morbid módon, épp a tragédia alatt bizonyított, ezért később is meghatározó figurája lett az amerikai sportközvetítéseknek. Ahogy arra a filmben is utalnak, egy katasztrófa lekövetésével tette le a névjegyét a szakmában.

Mason a film konzulenséül is szolgált, és az ő történetei alapján formálták meg, hogy mi zajlott 1972-ben az ABC vezérlőtermében, valamint hogyan interakcionáltak egymással a munkatársak. Mellette a német szervezőkkel szoros kapcsolatokat ápoló, Masont mentoráló Marvin Bader (Ben Chaplin) képviseli a józan ész hangját az őrület közepette. Az egyetlen fiktív karakter, Marianne Gebhardt (Leonie Benesch), a német tolmács, már a nyitójelenetében is a háborús bűnökkel szembenéző Németország élő lelkiismereteként tűnik fel.

A film világosan bemutatja, hogy az ABC stábja kizárólag folyamatos rögtönzéssel és bátor döntésekkel tudta megvalósítani ezt a rendkívüli napot. Például egy jelenetben a Kubrickra emlékeztető Mason meglepő módon biztosította, hogy a kamera rögzítse az izraeliek szálláshelyét. A "Szeptember 5" folyamatosan firtatja az újságírói és tudósítói munka etikai határait egy ilyen feszített helyzetben, de emellett a korabeli analóg technológia és az emberi leleményesség iránti érdeklődés sem marad el. A filmben a lassított felvétel készítése, a filmszalag előhívása, vagy éppen egy felirat elkészítése ugyanolyan feszültséget generál, mint a túszok kiszabadításáért indított akciók. Ráadásul a film különleges esszenciát ad, hogy az eredeti ABC-s felvételek is láthatók, hiszen Mason sikeresen elérte, hogy az archív anyagaikat felhasználhassák Münchenből. Az egyetlen kivételt a reptéren, a végső tragédia színhelyén készült felvételek jelentik, amelyek a gyenge fényviszonyok miatt nem illeszkedtek volna a film esztétikájába.

A Szeptember 5 című film nem csupán a bátor és empatikus riporteri munka előtt tiszteleg, hanem rávilágít a felelősség súlyára is, amely e hivatásból fakad. A történet hátterében ott áll a felismerés, hogy egyetlen elrontott kifejezés vagy félreérthető információ milyen komoly következményekkel járhat. 1972-ben Münchenben a helyzet különösen nehéz volt: a pontos információk megszerzése igazi kihívásnak bizonyult. A film során az ABC stábjának tagjai folyamatosan küzdenek azzal, hogy a német rádiók és televíziók által közvetített, valamint az olimpiai faluban tartózkodó kollégáktól kapott szilánkokból összeállítsák a valóságot. E feszültség folyamatosan jelen van, miközben próbálnak a legjobb tudásuk szerint tájékoztatni a nagyközönséget a túszok sorsáról.

Az adott helyzetet akkoriban tovább árnyalta, hogy a német szervezők nem igazán akartak beszélni az eseményekről, mivel számukra rendkívül fájdalmas volt, hogy az olimpiájuk alatt éppen az izraeli csapatot érte támadás. Érdekes módon, az egész tragédia leglényegesebb mozzanatát, a túszok kiszabadítására tett reptéri akciót sem a stáb tagjai, sem pedig mi, nézők, nem tapasztalhattuk meg.

A "Szeptember 5" című film utolsó harmada szinte klausztrofób élményt nyújt, ahol a szereplők a sötétségben tapogatózva próbálnak eligazodni. Az ABC stábjának tagjai is zavarban vannak, hiszen nem tudják, mit lehet elhinni, és főleg, hogy mit mondjanak Jim McKaynek, aki az élő műsort vezeti. Ha a filmet feszült munkahelyi drámaként tekintjük, akkor nem meglepő, hogy Oscar-jelölést kapott a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában. Az írók, köztük Moritz Binder és Alex David, alaposan feltérképezték a témát, és a korabeli műsorkészítés minden részletét hitelesen ábrázolták. Ugyanakkor a film néhány fontos morális üzenete néha döcögősre sikerült. Marianne karakterén keresztül a német kollektív bűntudat kérdése olykor túl didaktikus, és a közvetítést irányító csapat folyosói beszélgetései sem mindig tűnnek hitelesnek. Ráadásul az arabokkal szembeni előítéletek is megjelennek a stábon belül, ami egy kissé furcsán hat. Mindezek ellenére a "Szeptember 5" hitelessége és folyamatos feszültsége végig magával ragadja a nézőt.