Íme néhány kreatív ötlet, hogy hogyan ösztönözheted a gyerekedet arra, hogy a képernyőidő után zökkenőmentesen elmenjen vacsorázni, anélkül, hogy hisztizne: 1. **Kalandra fel!**: Tedd a vacsorát egy izgalmas kaland részévé! Mesélj el neki egy történetet
Azt hiszem, nem vagyok azzal a problémával egyedül, hogy hiába mondom a gyerekeknek, hogy kész a vacsora, jöjjenek enni, a válasz jó esetben annyi, hogy "jó" vagy "mindjárt", rossz esetben a bejelentést néma csönd fogadja. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz: öt-tíz-tizenöt perc múlva sem történik semmi, a gyerekek ugyanúgy ülnek az asztaluknál, Xboxoznak vagy hülye videókat néznek a telójukon tanulás címén.
Apa most már egyedül falatozik, mert az éhsége sürgeti, míg én próbálom vele összekapcsolni a pörölés szálait, mert a fejemben még élénken él a közös, idilli családi vacsora emléke. De sajnos ennek vége. Még ha sikerül is leülnünk négyen az asztalhoz, a levegő feszültséggel telített: apa ideges, mert a gyerekek nem jöttek azonnal, a gyerekek dühösek, mert meg kellett szakítaniuk a játékot egy "közös vacsi" kedvéért, én pedig kétségbeesetten érzem, hogy ez nem az a családi élet, amire vágyom.
Amikor először lapozgattam Vida Ágnes „Gyerekek és kütyük - Hogyan befolyásolja gyermekedet a digitális média” című könyvét, azzal a vágyakozással indultam, hogy felfedezhessek néhány hasznos tippet, amelyek segítségével a gyerekek könnyebben el tudnak szakadni a mobiltelefonjaiktól. Meg kell mondanom, hogy nem csalódtam: valóban rábukkantam néhány inspiráló ötletre.
"Gondolj arra, milyen érzés, amikor egy pörgős akciófilmet nézel, és pont akkor megy el az áram, vagy megy el internet, amikor a legizgalmasabb rész következne." A képernyő hipnotikusan hat az agyra: a fény, a hangok, a képek ritmusa "flow" állapotba hozza, jól érezzük magunkat, nem akarunk mást csinálni. Ilyenkor az agy dopamint termel, egy neurotranszmittert, amely enyhíti a stresszt és a fájdalmat.
Nem lényeges, hogy pontosan tisztában legyél azzal, mikor ér véget a képernyőidő, hiszen ezt előre egyeztettétek. Azonban a hirtelen leállás sokszor zavaró és fájdalmas élmény lehet. Itt jön a megoldás: ahhoz, hogy a virtuális világtól való elszakadás ne legyen olyan nehéz, érdemes belépni abba a térbe, ahol a gyermeked is jelen van - bármennyire is ijesztőnek tűnik ez a gondolat. De hogyan teheted ezt meg?
Szánj el néhány percet arra, hogy leülj mellé, és merülj el az ő világában, mielőtt megpróbálnád meggyőzni, hogy fejezze be a játékot vagy a telefonozást. Kérdezd meg tőle, hogy miért szereti azt, amit csinál, vagy hogy mit jelent számára az adott tevékenység. Érdeklődj az élményeiről és arról, hogy mit tanult a játék során. A beszélgetés nemcsak közelebb hoz titeket egymáshoz, hanem lehetőséget ad arra is, hogy megértsd az ő nézőpontját.
Persze, itt van néhány egyedi változat: - "Mire terelődik most a figyelmed?" - "Hol tartasz most a tudásodban?" - "Ki ez a furcsa, mulatságos vagy éppen hátborzongató karakter?"
A gyerekek általában örömmel fogadják, ha a szüleik érdeklődnek a mindennapi életük iránt. Lehet, hogy elsőre nem reagálnak azonnal, de ne veszítsd el a türelmedet! Amint megnyílnak, és mesélnek valamiről, amit láttak vagy csináltak a képernyőn, az azt jelzi, hogy a „flow” állapotból fokozatosan visszatérnek a valóságba. Ilyenkor már jó alkalom arra, hogy közöld velük: itt az ideje az étkezésnek, a fürdésnek, vagy hogy a képernyő előtt töltött idő lejárt. Ekkor már képesek lesznek érdemben reagálni, és a beszélgetés is gördülékenyebbé válik.
Bár az én fiam nem kapcsolta ki magától az Xboxot, amikor alkalmaztam ezt a módszert – ahogy néhányan a könyvben említik –, de valóban észrevehetően könnyebben, fájdalommentesen hagyta abba a játékot. A lányom is sokkal egyszerűbben tette le a telefonját. Igen, elismerem, hogy ez időigényes és elképesztő türelmet kíván. Viszont talán mégis kevesebb időt vesz igénybe, mint amikor csupán azt kérem tőlük, hogy jöjjenek vacsorázni. Ráadásul mivel a családi légkör lényegesen nyugodtabbá válik, mindenképpen megéri a fáradságot.
A függőség egyik tipikus jele, ha a gyerek tagadja, hogy használta a kütyüt, vagy megmagyarázza, miért is használta, és haraggal, dührohamokkal reagál, ha korlátozzák vagy próbálják leállítani. Erre utal az is, ha romlik az iskolai teljesítménye, mert nehezen tud koncentrálni, ha nehezen alszik el, ha gyakran irritált és frusztrált.
Vida Ágnes "Gyerekek és kütyük" című műve nem csupán elméleti megközelítéseket kínál a digitális világ kihívásairól, hanem kézzelfogható, hasznos tanácsokat is ad a szülők számára. Az író különböző praktikus lépéseket ajánl, mint például a családi digitális eszközhasználati szabályok megalkotása, a közös tevékenységek jelentősége, valamint a példamutatás szerepe a gyermekek fejlődésében. Ezzel a könyv nem csupán iránymutatást nyújt, hanem aktiválja a szülők felelősségteljes szerepét a digitális világban.
