"Ha valaki a színpadon kijelenti, hogy négy éve nem beszélt az édesanyjával, az valóban igaz."

Pálos György "Magamat játszom" című dokumentumfilmje egy különleges közösségi színházi munkafolyamatot mutat be. A filmben tizennégy bátor vállalkozó lép színpadra, hogy együtt formáljanak meg egy előadást, mely a magány témáját járja körül. A résztvevők nem csupán egymással ismerkednek meg, hanem saját belső világukat is felfedezik, miközben megosztják életük nehézségeit a társulattal és a nézőkkel egyaránt. Ez a folyamat számos érzelmet és tapasztalatot hoz a felszínre, és lehetőséget ad arra, hogy mindannyian reflektáljunk saját magányunkra.

A múlt év egyik legnagyobb kritikai sikerét a tengerentúlon a Ghostlight című függetlenfilm aratta. Kelly O'Sullivan és Alex Thompson alkotása egy bumfordi, középkorú építőmunkás történetét meséli el, aki váratlanul belecsöppen egy helyi közösségi színjátszó társulat Rómeó és Júlia-előadásába. Eleinte ügyetlenül mozog a színpadon, és nem is igazán vágyik arra, hogy részt vegyen a produkcióban. Ám idővel megnyílik játszótársai előtt, és amikor felfedezi, hogy saját családi tragédiája párhuzamba állítható a színpadon zajló eseményekkel, elérkezik a katarzis – nemcsak számára, hanem a közönség számára is. A Ghostlight arra világít rá, hogy nem szükséges Laurence Olivier vagy akár Benedict Cumberbatch szintjén állni ahhoz, hogy valaki hiteles érzelmeket közvetítsen vagy élethű karaktert alakítson.

Pálos György legújabb dokumentumfilmje, a Magamat játszom, egy hasonló jelenséget vizsgál, de egy egészen más nézőpontból. Ez a mű nem annyira a nézők érzéseire összpontosít, hanem sokkal inkább arra, hogy az amatőr szereplőkben milyen belső folyamatok és gondolatok bontakoznak ki, amikor vállalják a nyilvánosságot és megnyílnak egymás előtt. A film lehetőséget ad arra, hogy tanúi legyünk ennek a felfedező útnak, és ez a tapasztalat számunkra is rendkívül katartikus és felszabadító élményt nyújt - akárcsak a résztvevőknek. Az, hogy a vásznon keresztül betekintést nyerünk ebbe a folyamatba, különleges erejű hatással bír ránk, hiszen nemcsak a szereplők, hanem mi magunk is részeseivé válunk ennek a megnyílásnak és önfelfedezésnek.

"A közösségi színház abban más, hogy itt a szereplők a saját nevükön a saját történeteiket játsszák. Ettől még az előadás pont olyan izgalmas és profi, csak épp nem hazugság. Ha itt valaki azt mondja a színpadon, hogy nem beszélt az anyjával négy éve, az igaz. Olyan témákat dolgozunk fel együtt, ami biztosan téged is érdekel" - áll a meghatározás a KOMA Bázis honlapján. Ők tettek közzé 2021-ben a közösségi médiában egy felhívást, miszerint szereplőket keresnek egy előadásba, melynek témája a magány. Pálos György ezt a folyamatot követte végig kamerájával.

A filmben tizennégy különböző karaktert ismerhetünk meg, akik mindannyian a magány szorításában élnek, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy az életük erre a sorsra jutott. Fiatalok és idősebbek, nők és férfiak egyaránt szerepelnek a történetben. Van, aki szenvedélyeivel vív harcot, mások a származásukból fakadó előítéletekkel küzdenek, míg megint mások a döntéseik következményeit próbálják elviselni. Egyik szereplő például egész életében az elismerésre vágyott: a színházba járva mindig könnyekben tört ki a tapsrend alatt, és ebből jött rá, hogy ő is a reflektorfénybe szeretne lépni, hogy végre valaki megtapsolja. Mások viszont, mint például egy fiatal férfi, képtelenek valódi kapcsolatokat kialakítani, még a barátaikkal és a családtagjaikkal is távolságot tartanak. Ő azzal a céllal érkezett, hogy megtalálja azt a módot, amellyel megszüntetheti ezt a magányt.

Színpadra lépnek az ismerős, mégis rejtélyes arcok, akik a magány, önmaguk és mások iránti békülésre, vagy éppen élethelyzetük megváltoztatására törekednek. Néha súlyos gondolatok, máskor üres frázisok váltják egymást. De egyik sem válik közhellyé, hiszen nem egy szerepet játszó színészt látunk, hanem azt a nőt, aki valóban a cigánysoron nőtt fel. Ő gyorsabban sajátította el a cigány nyelvet, mint a magyart, de amikor sikerült elhagynia azt a világot, a nyelvet is hátrahagyta. Most pedig ott áll, bizonytalanságban, nem tudja, ki is ő valójában, és hova tartozik. A résztvevők szituációs gyakorlatokat mutatnak be, saját életükből merítve jeleneteket, miközben egy mentor-coach irányításával különböző drámapedagógiai játékokat játszanak. Majd reflektálnak egymás tapasztalataira. Egészen lenyűgöző élmény látni, ahogy ezek az ismeretlen emberek néhány órányi közös színpadi jelenlét után, mindenféle hátsó szándék nélkül, megosztják egymással véleményüket, dicsérik és értékelik a másikat. Ebben a különleges légkörben képesek meglátni egymásban a jót és a rosszat – és legfőképpen önmagukat.

Azáltal, hogy tanúi vagyunk mások nehézségeinek, tragédiáinak feldolgozásának, mi is megtaláljuk a saját utunkat a gyógyulás felé. A szereplők által közvetített élmények és érzések kulcsot adnak a kezünkbe, lehetővé téve, hogy szembenézzünk félelmeinkkel és feldolgozzuk bánatunkat. A művészet lényege éppen ebben rejlik, bár ritkán találkozunk ilyen letisztult és puritán formában. A "Magamat játszom" éppen ezért különleges: mentes a felesleges díszletektől és maszlagoktól, csupán az emberek önmagukat alakító előadását láthatjuk. Ez az egyenesség, valamint a várakozás izgalma – hiszen itt sosem tudhatjuk, mi fog következni – teszi lebilincselővé a dokumentumfilmet. Vizuálisan talán nem bővelkedik ingerekben: vagy a sötét színpadon reflektorfény alatt álló, vagy ülő szereplőket figyelhetjük, vagy klasszikus interjúkat, a titkok szobájában elmondott monológokat láthatunk. "Megtisztelő, hogy ennek részesei lehetünk" – hangzik el többször is Zrinyi Gál Vincétől, az előadás rendezőjétől. Az, hogy nézőként ezt mi is átérezzük, nemcsak a szereplők teljesítményének, hanem Pálos György ügyes rendezésének is köszönhető, aki láthatatlan kamerájával valóban képes volt arra, hogy egy közösség részévé váljunk a társulattal együtt.

Zrínyi Gál Vince kifejezi, hogy nem lelkesedik a darab színpadra állítása miatt, mivel az igényelné a pszichológiai mélyreható elemzést is. Pálos a filmjében nem mutatja be a darabot, hiszen a fókusz nem a cél, hanem az ahhoz vezető úton van, amely mindig gazdagítóbb és emlékezetesebb, mint az érkezés pillanata. Ennek ellenére szükség van valamire, ami összetartja a társulatot, ami irányt mutat és elindítja a résztvevőket. Ami a vásznon megjelenik, az több mint csupán drámapedagógia, hiszen valamilyen művészi cél vezérli. Az előadás címe – "Áá, most kicsit geci rossz" – már 2022 szeptembere és 2023. május 27. között tizenhárom alkalommal szórakoztatta a közönséget. A "Magamat játszom" című produkció azonban önállóan is teljesen érvényes és hatásos marad.