Az iskolanővérek és az ostrom vihara: Egy különleges történet Az iskolanővérek, akik hivatásukat a tudás és a szeretet terjesztésére szentelték, szembesültek a történelem viharos időszakaival. Az ostromok nem csupán fizikai értelemben vett támadások volt

Kőfalviné Ónodi Márta írása, "A jó Isten megőrzött mindannyiunkat..." cím alatt, az életet mutatja be a kalocsai iskolanővérek budapesti kollégiumában a főváros 1944/45-ös ostroma alatt. Ez a tanulmány az ArchívNet internetes folyóirat 21. évfolyamának első számában található, és az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető.

Bevezető

A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek Társulata egy 1860-as alapítású, lányoktatással foglalkozó női szerzetesközösség. Az 1950-ig tartó virágzó működésük eredményeként számos településen nyitottak óvodát, elemi és polgári lányiskolát, árvaházat, valamint részt vettek a pedagógusképzésben is.

A társulat 1926-ban kapcsolódott be a kínai misszióba, ezzel fontos szerepet vállalva a katolikus egyház nemzetközi tevékenységében. 1942-re a nővérek már 67 fiókházzal büszkélkedhettek, a közösség létszáma pedig 929 főt ért el. A nővérek különböző intézményeik keretein belül több mint 20 ezer növendék fejlődését támogatták és nevelték.

A társulat történetének első 50 éve alatt alapított 30 fiókház jelentős része a kalocsai érsekség területén feküdt. Az 1910-es évek elejére azonban egyre sürgetőbb kényszerként jelentkezett az igény, hogy a társulat megtelepedjen Budapesten is.

Ennek a nőnevelés előmozdításán túl az volt a gyakorlati oka, hogy az egyetemet látogató, illetve orvosi vizsgálatra és kezelésre szoruló, valamint a különböző árucikkek beszerzésére a fővárosba utazó testvéreknek legyen hol megszállniuk, a társulatnak legyen egy "bázisa" Budapesten is.

Mindezeken túl a társulat hírnevének és népszerűsítésének szempontjából is jelentős előny származott abból, hogy a nővérek megerősítették jelenlétüket az ország kulturális, művelődési és oktatási központjában. Emiatt a társulat irányítását 1911-től átvette második generális főnöknő, Bleilőb Mária Bernárda, aki egyik első fontos döntéseként egy budapesti munkakör betöltésére tette le a voksát.

Az elöljáróság a főváros "meghódítását" nem a hagyományos iskolaalapítási módszerekkel kezdte meg. Valószínűleg alaposan mérlegelték, hogy Budapest már tele van olyan jól bejáratott intézményekkel, amelyek konkurenciát jelentenek, különösen a tehetős mecénások támogatása nélkül, így nem sok esélyük lenne lányiskola nyitására.

Ezért a szociális szférában kerestek maguknak működési területet. Elvállalták a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetsége által fenntartott Úrinők Otthonának, majd cselédképzőjének vezetését, később a cselédelhelyező iroda adminisztrációjának végzését.

Azonban ezek a munkakörök nem feleltek meg teljesen a társulat céljainak, ahogyan egy másik, Budapesten való megtelepedési próbálkozás is kudarccal végződött.

Bangha Béla jezsuita atya, a katolikus sajtópropaganda elkötelezett híve, egy különleges árvalány-nevelési programot terjesztett a társulat vezetősége elé. A társulat, felismerve a kezdeményezés fontosságát, vállalta, hogy az Apostol Nyomda keretein belül működő Szent Szív fióknyomdában elvégzi a betűszedés és a korrektúra feladatait, emellett pedig a nyomdászlányok irányítását is magára vállalta. E tevékenység Budapesten ígéretesen indult, ám sajnos az 1918-as forradalom és a nyomdában kitörő szociáldemokrata zavargások hirtelen véget vetettek ennek az ígéretes kezdeményezésnek.