Kilencinches szögek és két Oscar-díj: Trent Reznor 60 éves lett!

Bár kicsit késlekedve érkezik a születésnapi üdvözlet, de annál szívből jövőbb az elismerés, amikor az ember észbe kap, hogy egy fontos évfordulót hagyott ki. Most azonban más a helyzet: nem a feledékenység áll a háttérben, hanem a május 17-i választások, amelyek minden mást háttérbe szorítottak. Az is érdekes, hogy az OSK kiesése a másodosztályból sem kavart fel igazán senkit, nemhogy Trent Reznor 60. születésnapja, ami szintén elkerülte a figyelmet. Az események sodrásában könnyen megesik, hogy a nagy pillanatok kissé háttérbe szorulnak, de a jókívánságok sosem késnek el, ha szívből jönnek!

Még ha sokan nem is tudják, ki az a Trent Reznor, kétségtelen, hogy hatalmas hatással volt a modern zene világára. Valószínűleg mindenki találkozott már a munkásságával – legyen szó filmzenékről, slágerekről vagy akár videojátékokról – csak éppen nem mindig tudatosan. Ez az alkotó azonban igazán különleges, hiszen manapság ritkaságszámba megy az őféléje a globális zeneiparban. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi köti össze a Quake és a Doom klasszikus játékokat, Johnny Cash emlékezetes "Hurt" videóját, valamint olyan kultikus filmeket, mint A közösségi háló vagy a Született gyilkosok. A válasz mindvégig Trent Reznor, akinek munkássága a zene határait jócskán túllépve teremt kapcsolatokat különböző művészeti ágak között. Hamarosan fény derül arra, miért is ilyen meghatározó figura ő a kortárs kultúrában.

Teljes nevén Michael Trent Reznor a Philadelphia állambeli Mercer kisvárosban született, és nagyon fiatalon elkezdett érdeklődni a zene iránt: ötévesen már zongorázott. A később megnyilvánuló egyértelmű tehetsége kibontakozására azonban még egy ideig várni kellett, saját bevallása szerint az egyik legnyomósabb ok, amiért idővel a művészi alkotás felé fordult, épp a kisvárosi életre jellemző unalom volt. A zenében a kitörési lehetőséget, saját határainak feszegetését látta.

A középiskolában fúvós hangszereken tanult zenélni, és belépett az iskola dzsesszzenekarába is. A szó valódi értelmében vett zenei karrierje azonban csupán egy véletlen folytán indult be, amikor már Clevelandbe költözött, ahol rövid ideig tagja volt ugyan egy zenekarnak, de onnan mindössze három hónap után kilépett. Nagy valószínűséggel már akkor rájött, hogy nem neki való a csapatban történő alkotás és zeneszerzés. A későbbi évtizedek bebizonyították, hogy ez a lehető legjobb döntés volt, ugyanis Trent Reznor egy szólójátékos, olyan értelemben, hogy többnyire egyedül szerzi a zenét, amit saját maga is rögzít. Azért többnyire, mert egy idő után lett valaki, aki állandó alkotótársnak tekinthető Atticus Ross személyében, de ő egy külön történet, azzal együtt, hogy a Reznor-Ross-duó zenei munkássága megkerülhetetlen az ezredforduló zenetörténetében. De egyelőre kanyarodjunk vissza a nyolcvanas évek végére.

A fiatal Trent Reznor egy stúdióban vállalt munkát mindenesként, ahol sikerült elérnie, hogy saját kísérletezős anyagait rögzítse olyankor, amikor a stúdiót épp nem használták. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Reznor tulajdonképpen a stúdióban élt, és az is elmondható, hogy korántsem tétlenkedett, ugyanis ebben az időszakban vette fel azokat a demókat, amelyekkel 1989-ben útjára indult az azóta egyik legkultikusabbnak számító zenekar, a Nine Inch Nails. Az első nagylemezt, a Pretty Hate Machien-t, amelynek az anyaga túlnyomórészt a Reznor által szerzett és felvett tételekből áll, pozitívan fogadta Amerikában a közönség és a kritika egyaránt. Olyannyira, hogy több, mint száz hétig állt a Billboard-listán, azóta pedig többszörös platinalemez is lett, és mind a mai napig Reznor és a zenekar egyik alapművének tartják.

A Nine Inch Nails kapcsán nem igazán beszélhetünk a hagyományos értelemben vett zenekarról, hiszen a projekt egyedüli hivatalos tagja Trent Reznor. Az élő fellépések során viszont mindig más és más zenészek csatlakoznak hozzá, így minden koncert egyedi élményt kínál. Az évek során azonban akadt néhány muzsikus, aki rendszeresen feltűnt a NIN színpadán, és ezzel hozzájárult a zenekar dinamikus hangzásához.

A névválasztás mögött számos elmélet keringett az évek során, amelyek különböző asszociációkat fűztek a "szögekhez" – például a Jézus keresztre feszítésénél használt kilenc inch vagy kilenc szög. Azonban ezeket a spekulációkat később maga Trent Reznor oszlatta el, aki elárulta, hogy csupán egy olyan név keresésén fáradozott, amely jól tükrözi azt a nyers erőt, amit a zenéje képviselt. Reznor elmondása szerint körülbelül 200 különböző elnevezést talált ki, de egyik sem ragadta meg igazán a figyelmét másnapra. A Nine Inch Nails viszont megállta a próbát, három nappal később is tetszett neki, így végül ez a név maradt. Emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a név könnyen megjegyezhető, és valóban "szöget üt" az ember tudatába.

1989-ben minden adott volt tehát a sikerhez, és ezeket a lehetőségeket Reznor maximálisan ki is használta, hisz a Nine Inch Nails nemcsak az underground szcéna köreiben lett befutó, hanem sajátos és egyedi zenei stílusának köszönhetően képes volt a közönség széles spektrumát megszólítani. Ez amúgy nem utolsósorban az élő fellépések energikus és magával ragadó hangulatának is köszönhető: aki volt valaha Nine Inch Nails koncerten, az tudja, hogy miről beszélek. Zárójel: a Nine Inch Nails egyszer fellépett Erdélyben is, mégpedig a szép emlékű Félsziget fesztiválon Marosvásárhelyen, valamikor a kétezres évek második felében. Sose fogom elfelejteni azokat az arcokat, amivel azok az emberek, akik nem a rajongótáborból kerültek ki - fiatalok és idősebbek egyaránt - figyelték a produkciót: Reznor és társai azokat is odaszögezték a színpad elé, akiknek mindaddig fogalmuk sem volt arról, hogy mi az a Nine Inch Nails.

Ez a jelenség nem meglepő, hiszen a NIN stílusa a legtalálóbban talán az eklektikus jelzővel írható le, ami azt jelenti, hogy szinte mindenféle zenei elemet magában foglal. Ennek köszönhetően nem csupán a nehezebb zenei műfajok hódolóit képes elérni. Bár a legtöbb esetben az indusztriális rock kategóriába sorolják, a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Reznor maga is megjegyezte, hogy bár más, hasonló műfajban alkotó együttesekhez hasonlóan ő is alkalmaz különféle zajokat a zenei alapokban, a párhuzam itt véget is ér.

Reznor a Nine Inch Nails néven megjelent albumokkal óriási sikereket könyvelhetett el. Az olyan kiemelkedő munkák, mint a debütáló lemezét követő Broken (1992), a The Downward Spiral (1994), a The Fragile (1999), a With Teeth (2005) és a Year Zero (2007) nemcsak az amerikai, hanem a brit toplisták csúcsán is megjelentek, és sok esetben hetekig vezették ezeket a rangsorokat. Ennek következtében az eladási statisztikák is figyelemre méltóak, hiszen ezek az albumok összesen több mint húszmillió példányban keltek el, köztük olyanok is, amelyek négyszeres platinalemez státuszt kaptak.

Másfelől, ez a korszak a Nine Inch Nails leginkább kreatív és legsikeresebb időszakának is tekinthető. Ennek hátterében az áll, hogy Trent Reznor és Atticus Ross kreatív energiái más területeken is megmutatkoztak, ami lehetővé tette, hogy a NIN-projektet maximális sebességgel működtessék. Trent Reznor produceri tevékenységei folyamatosan bővültek, miközben a filmiparban való szereplése is egyre jelentősebbé vált. 2010-ben A közösségi háló című film zenéjéért Reznor és Ross Oscar-díjat nyertek, és ez a siker megismétlődött egy évtizeddel később a Soul (magyarul Lelki ismeretek) című animációs film esetében is. Emellett szinte lehetetlen lenne felsorolni az összes filmet és sorozatot, amelyekhez közösen írtak zenét, vagy amelyekben valamilyen formában részt vettek. Reznor ráadásul olyan népszerű videojátékok zenei világáért is felelős, mint a Doom vagy a Quake.

Producerként olyan előadókkal működött közre, mint például Marilyn Manson, akivel meglehetősen hullámzó volt a viszonya az idők során. Ezen felül rengeteg világhírű zenésszel dolgozott együtt, mint például David Bowie vagy Johnny Cash. Talán az utóbbival sikerült a legemlékezetesebbre és leglátványosabbra az együttműködés, már csak azért is, mert a mai napig sok embernek fogalma sincs arról, hogy a Hurt, ami egyben Johnny Cash utolsó videója is, az egy NIN-szerzemény, és Reznorék nem egy Johnny Cash-dalt dolgoztak fel, hanem épp fordítva. Ezen kívül kétségtelenül emlékezetes a Született gyilkosok Oliver Stone-film zenéjéhez való hozzájárulása, de ugyanebben a regiszterben említhető a szintén kultfilmként számontartott, az 1994-ben megjelent A holló is.

Trent Reznor pályafutása figyelemre méltó, de természetesen ő sem mentesült a nehézségektől, mint ahogy az sok más művész esetében is megfigyelhető. Évek során harcolt a depresszió árnyaival, szenvedett az alkohol- és drogproblémáktól, továbbá nem kerüli el a botrányokat sem. A Nine Inch Nails pedig már hosszú ideje nem lépett fel Európában, de idén végre lehetőség nyílik a találkozásra: a Peel It Up turné keretein belül a kontinens különböző helyszínein fognak koncertezni. A legközelebbi állomás Bécs, ami remek alkalom a rajongóknak. Trent Reznornak ezúton is boldog 60. születésnapot kívánunk, és reméljük, hogy még sokáig megőrzi kreatív energiáit. Együttműködésének eredményeként Atticus Rossal egy új, különleges projekten dolgozik, amely egy kaliforniai fesztivál keretein belül valósul meg, lehetőséget adva a filmzeneszerzőknek, hogy szélesebb közönség előtt mutatkozhassanak be. Ezzel kapcsolatban Trent Reznor nemrégiben egy átfogó nyilatkozatot is tett a jelenlegi zeneipari helyzetről, melyben kifejezte saját véleményét, amellyel valószínűleg sokan tudnak azonosulni:

"Számunkra a filmzenék világában való alkotás nem csupán munka, hanem lehetőség arra, hogy különleges emberekkel közösen hozzunk létre valami igazán érdekeset. A könnyűzene világában viszont sajnos nem tapasztalunk ilyesfajta közösségi élményeket, de ezt a döntést mi magunk hoztuk meg. Csalódott vagyok a zenei ipar alakulásában? Igen, sajnos így van. Az egész zenei kultúra, ahogy ma létezik, kritikán aluli. A technológia hatását inkább nem is firtatom, mert arról napestig lehetne vitatkozni. Az viszont tény, hogy komoly változásokat hozott, és jelentősen csökkentette a zene valódi értékét, valamint átalakította a hallgatói szokásokat. Ezt nem azért mondom, mert korosodnék, és nem tudnék lépést tartani a korral. Csak annyit szeretnék kifejezni, hogy a zene, ami egykor a fiatalságom legfőbb szíve volt, mára szinte eltűnt a mindennapjaimból, és csak háttérzajként hallgatjuk, miközben más dolgokkal foglalkozunk. Hosszú és szomorú történet ez."