Kiss Gábor: Valójában költségesebb, de elengedhetetlen - Valóban egyre több magyar munkavállalót bocsátanak el, hogy helyettük külföldi munkaerőt alkalmazzanak?

A magyar gazdaságban az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb és egyben legvitatottabb jelensége a harmadik országbeli munkavállalók arányának folyamatos növekedése. Ez a téma mély politikai kontextusba ágyazódik, gyakran leegyszerűsített narratívák keretein belül került terítékre, miközben a háttérben egy rendkívül bonyolult rendszer rejlik, amely gazdasági kényszerekből, demográfiai trendekből és vállalati stratégiákból áll. A HVG például drámai hangvételű címet adott az erről szóló írásának: "Tényleg rúgják ki a magyarokat és jönnek a külföldi dolgozók egyre távolabbról?" A középpontban álló kérdés, amely a jelenség mélyebb megértéséhez vezet, egy látszólagos paradoxon: miért választanak a magyarországi cégek egyre nagyobb számban külföldi munkavállalókat, például Fülöp-szigeteki dolgozókat, amikor a kezdeti költségeik akár milliókkal is meghaladhatják a hazai munkaerő felvételének költségeit? A válasz nem csupán az "olcsó munkaerő" leegyszerűsítő frázisában keresendő, hanem egy jóval összetettebb történetben, amely a termelékenység, a stabilitás és a magyar munkaerőpiac strukturális korlátainak összefonódásáról szól.

A vállalati döntéshozatal során a teljes foglalkoztatási költség és a befektetés megtérülése kulcsfontosságú tényezők. Különösen igaz ez, amikor egy távol-keleti vendégmunkás Magyarországra érkezéséről van szó, amely jelentős kezdeti beruházást igényel a munkáltató részéről. A költségek legnagyobb része a munkaerő-közvetítő cégeknek kifizetett díjakból áll, amelyek munkavállalónként akár egymillió forintot is elérhetnek. Ezen felül további jelentős tételek is felmerülnek, mint például a repülőjegy ára, a hivatali és idegenrendészeti engedélyek illetékei, a hivatalos dokumentumok fordítási és hitelesítési díjai, valamint a kötelező orvosi vizsgálatok költségei. A törvényi előírások folyamatosan újabb terheket rónak a cégekre, különösen a munkavállalók számára biztosítandó szállás kötelezettsége, amely egy állandó költségtényezőt jelent – ez a helyi, bejáró munkavállalók esetében nem merül fel. Mindezeket figyelembe véve, egyetlen Fülöp-szigeteki munkavállaló első éves foglalkoztatásának többletköltsége a magyar kollégákhoz képest könnyedén elérheti a kétmillió forintot is.

A külföldi munkavállalók választása egyes cégek részéről könnyebben érthetővé válik, ha alaposan megvizsgáljuk a hazai munkavállalók foglalkoztatásának rejtett költségeit. A magyar piacon a betanított fizikai munkakörök esetében különösen magas fluktuációval találkozunk, amely jelentős terheket ró a vállalatokra. Egy 2017-es kutatás szerint egy hazai munkavállaló pótlása átlagosan több mint két hónapot vehet igénybe, és a toborzási, valamint betanítási költségek összességében akár kétmillió forintra is rúghatnak, a kiesett termelés okozta veszteségről nem is beszélve. Gyakori jelenség, hogy egy adott pozícióra egy év alatt akár két-három különböző munkavállalót is be kell tanítani, ami folyamatos hatékonyságcsökkenést eredményez. Ezzel szemben a külföldi munkavállalók, akiknek tartózkodási engedélyük egy adott céghez kötődik, és akiknek fő célja a jövedelemszerzés, általában alacsony fluktuációt mutatnak. Ez a stabilitás és kiszámíthatóság a vállalatok számára rendkívül értékes gazdasági szempont.

A döntések hátterében tehát nem csupán a bérköltségek összevetése rejlik, hanem egy átfogó operatív kockázatkezelési stratégia. A vállalatok a vendégmunkásokhoz kapcsolódó magasabb kiadások révén valójában a termelési stabilitás és hatékonyság növelését célozzák meg. Szakértői becslések alapján a külföldi munkavállalók termelékenysége akár 20-30%-kal is meghaladhatja a hazai átlagot. Ez a kiemelkedő munkaintenzitás, a minőségi normák szigorú betartása és a jelentős túlórázási készség együttese olyan versenyelőnyt teremt, amely ellensúlyozza a magasabb kezdeti kiadásokat. Egy szigorú ütemterv szerint működő, nagy volumenű gyártósoron – például az autóiparban vagy az elektronikai szektorban – a fluktuáció következtében bekövetkező leállások vagy a minőségi ingadozások jelentős pénzügyi veszteséget okozhatnak, sokkal inkább, mint a vendégmunkások foglalkoztatásának költsége. Ebben a keretben a külföldi munkavállaló megbízható és kontrollálható "termelési eszközzé" válik, ami kulcsfontosságú a modern, just-in-time elveken működő iparágak számára.

A vállalati szintű racionalitás azonban csak a jéghegy csúcsa. A vendégmunkások iránti égető szükséglet mélyebb, nemzeti szintű strukturális problémákból fakad: ezek közül a legfontosabb a magyar demográfiai válság. Az ország népessége évtizedek óta fogyatkozik, de a gazdaság számára ennél is súlyosabb, hogy a munkaképes korú népesség száma még gyorsabb ütemben apad. A GKI Gazdaságkutató Zrt. számításai szerint a nyugdíjba vonulók és a pályakezdők arányának kedvezőtlen alakulása miatt a magyar munkaerőpiac a következő két évtizedben nettó 530 000 fős veszteséget szenvedhet el. Az MNB elemzései is hasonló, drámai képet festenek: becslésük szerint a munkaképes korú népesség csak 2030-ig közel 300 000 fővel csökkenhet. Ez a demográfiai olló olyan mértékű strukturális munkaerőhiányt teremt, amelyet belső forrásokból szinte lehetetlen pótolni.

Felmerül a kérdés: mi történik a hivatalosan számba vett, körülbelül 300 000-500 000 fős potenciális munkaerő-tartalékkal? A mobilizálásukat komoly akadályok nehezítik. E tartalék jelentős része olyan elmaradottabb térségekben él, ahol a gyenge közlekedési infrastruktúra szinte lehetetlenné teszi a napi ingázást az ipari központokba. Ráadásul sokan küzdenek a megfelelő képzettség hiányával vagy olyan egészségügyi problémákkal, amelyek gátolják őket abban, hogy aktívan részt vegyenek a munkaerőpiacon. Ezek mellett egy kulturális-aspirációs tényező is szerepet játszik: a fiatalabb generációk számára a monoton, többműszakos, összeszerelő munkák már nem vonzó karrierlehetőséget jelentenek. Sokan inkább a munkanélküliséget vagy a közmunkát választják, mintsem hogy ilyen környezetben dolgozzanak. Ennek következtében a cégek hiába hirdetnek állásokat, a hazai jelentkezők száma sajnos nem elegendő a betöltésükhöz.

Ez a helyzet egyenesen következik abból a tudatosan választott, de sok közgazdász által kritikával illetett gazdaságpolitikából, amely a magyar gazdaság növekedését elsősorban a nagy volumenű, de alacsony hozzáadott értékű külföldi működőtőke-befektetésekre (FDI) alapozza. Az olyan hatalmas, anyag- és energiaigényes beruházások, mint az akkumulátorgyárak, óriási keresletet támasztanak a betanított munkaerő iránt, pont abból a típusból, amelyből a belső piacon a legnagyobb hiány van. Ebben a modellben a vendégmunkások importja nem csupán egy lehetőség, hanem a növekedés fenntartásának elengedhetetlen feltétele. A jelenség tehát nem a gazdaság sikerének, hanem egy vitatott stratégia kényszerű és logikus következményének tekinthető, amely elodázza a valódi, hosszú távú versenyképességet biztosító reformokat, mint a hazai munkaerő képzése, az automatizáció ösztönzése vagy a magasabb hozzáadott értékű ágazatok felé történő elmozdulás.

A kormány a vendégmunkások beáramlását egy szigorúan szabályozott jogi keretrendszer keretein belül kívánja irányítani, amelynek központi eleme a 2023. évi XC. törvény. Ez a keretrendszer kifejezetten a munkaerő ideiglenes és rotációs jellegű foglalkoztatására összpontosít, és tudatosan korlátozza a munkavállalók hosszú távú letelepedését, valamint társadalmi integrációját. A törvény egyik legfontosabb rendelkezése a "2+1 éves szabály", amely szerint a vendégmunkás-tartózkodási engedély legfeljebb két évre adható ki, és egy további évvel meghosszabbítható. A jogszabály kulcsfontosságú elemei határozottan kizárják, hogy a vendégmunkások családegyesítési kérelmet nyújtsanak be, vagy hogy a Magyarországon eltöltött idő alapján letelepedési engedélyhez jussanak. Ez a rendszer világosan egy rotációs modellt vázol fel, amelyben a munkavállalók egy adott időszakra érkeznek, elvégzik feladataikat, majd távoznak, helyüket pedig új munkavállalók foglalják el.

Ez a szabályozás tökéletesen visszatükrözi a kormányzat kettős politikai megközelítését. Egyrészt, a gazdaságpolitika szempontjából, különösen a nagy külföldi közvetlen befektetések (FDI) sikeressége érdekében elengedhetetlen a külföldi munkaerő bevonása, így a rendszer csendben, de hatékonyan ösztönzi a gazdasági bevándorlást. Másrészt, a kormányzatnak figyelembe kell vennie azt a politikai bázist, amelyet hosszú éveken át tartó bevándorlásellenes retorikával alakított ki. Ennek következményeként kialakul egy olyan politika, amely a gazdasági szükségletek kielégítésére fókuszál, miközben a társadalmi integrációt jogi eszközökkel tudatosan akadályozza. Ez a kettősség, párosulva a gyakran és hirtelen módosuló jogszabályi környezettel, komoly bizonytalanságot teremt a munkáltatók számára, és feszültséggel teli légkört generál a társadalomban.

A vendégmunkás-jelenség valójában egy mélyebb, strukturális válság szimptómája. Ez a jelenség rövid távú, pragmatikus megoldás ugyan, de költséges ára van, hiszen a magyar gazdaságot és társadalmat sújtó hosszú távú kihívásokra nem nyújt valódi megoldást. Olyan, mint egy ideiglenes tapasz egy komoly demográfiai sérülésen, amely lehetővé teszi a politikai és gazdasági szereplők számára, hogy elkerüljék a szükséges, de fájdalmas strukturális reformokat. Ezek a reformok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a hazai humántőke fejlesztése, az innováció előmozdítása és a magasabb hozzáadott értékű gazdaságra való átállás megvalósulhasson. A kérdés, hogy meddig tartható fenn egy olyan modell, amely rotációs alapon működő, a társadalomba beilleszkedni nem tudó munkaerőre támaszkodik, továbbra is nyitott marad.