Kivételes precizitással újították meg a Lázár János batidai kastélyához vezető utat.

A batidai kastély felé vezető, 4413-as, egyébként alig használt út felújítására kétszer több pénzt szántak, mint amennyit máshol ilyenre elköltenek. Indoklásként a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát és a 47-es híd bővítését hozták fel, írja az Átlátszó. A lap ezért kikérte a Magyar Közúttól, hogy a korábbi, nagy volumenű felújítási programban hány olyan út van, amit ilyen alapossággal alakítottak át, mint a batidai Lázár-kastélyhoz vezetőt.
A Közút által említett, a Magyar Falu program megvalósított 50 milliárd forintnyi munkálat 250 kilométerre vetítve átlagosan 200 millió forint/kilométer árú felújítást jelentett 2019-ben, és a most futó TOP-program kilométer-költsége 300 millió forint körüli. Ezzel szemben a 4413-as útnál kilométerenként 500 millió forint feletti volt a felújítási költség, hiszen a batidai kastélyhoz vezető bő 6 kilométeres szakaszra bruttó 3,3 milliárd forintot költött a Közút.
A Közút által megküldött táblázat alapján megállapítható, hogy a Magyar Falu program első ütemében csak néhány esetben történt pályaszerkezet-csere. Ugyanakkor ez nem hasonlítható ahhoz, ami Batida térségében zajlott, ahol nemcsak a pályaszerkezetet, hanem a földmű-szerkezetet is eltávolították és kicserélték a burkolatalap és a burkolat alatt. Az ilyen típusú munkálatok viszont egyáltalán nem találhatóak a Közút által közzétett, 50 milliárdos projektlistán.
A lap azt is megkérdezte, mely munka hasonló műszaki tartalmú, mint amit a batidai kastélyhoz vezető 4413-as úton végeztek el, konkrét válasz helyett azonban csak általánosságokat említettek.