Kónya Csengéék kiemelkedően teljesítettek!


A Kónya Csenge, Csonka Dorottya, Kovács Zsanett, Spiesz Anna összeállítású női kardcsapat szerda hajnalban a 32 között kezdett a Kína régiójához tartozó Makaó ellen. A magyar lányok 45:16-os győzelmet arattak. Spiesz Anna és Kónya Csenge - írta a deac.hu.

A nyolcaddöntőben Kanada ellen nem okozott gondot a magyar csapatnak (45:26), de a következő körben már sokkal komolyabb kihívás várt rájuk Dél-Korea személyében. Az ázsiai csapat öt tussal is vezetett, de Kónya Csenge és Spiesz Anna kiemelkedő teljesítménye révén a mieink végül megfordították a mérkőzést, és 45:43-as eredménnyel bejutottak az elődöntőbe. A legjobb négy között francia ellenfél várta őket. Az utolsó asszóra Spiesz Anna hattusos hátrányban lépett pástra, de sajnos nem tudta megfordítani a helyzetet; a franciák 45:37-re győztek. A bronzéremért folytatott küzdelem sem hozott szerencsét a magyar csapatnak, hiszen 45:42-re az üzbégek diadalmaskodtak, így végül a negyedik helyen zárták a versenyt.

Related posts