Életmódváltás: Zoltán 33 kilót adott le, hogy gyermekeit büszkeséggel tölthesse el.

Zoltánt rendszeresen piszkálták a barátai a pluszkilói miatt, ami az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált. Azóta, hogy sikerült lefogynia, gyakran hallja a kérdést: „Beteg vagy?” Szeretné a világ tudtára adni, hogy a drámai átalakulás mögött nem betegség, hanem egy alapos életmódváltás áll. A külseje megváltozása másfél-két év kitartó munkájának gyümölcse, amelyet büszkén visel - írja a Fanny magazin.

- Egészen 30 éves koromig bármit is csináltam, nem látszott meg rajtam - meséli. - Majd 40 éves koromig azt, hittem, hogy ugyanúgy élhetek, mint előtte, de azokban az években már máshogy működött az anyagcserém. A negyedik X fölött pedig nagyon gyorsan összegyűltek a pluszkilók. Nem volt időm edzésre járni, sokat dolgoztam, sokat stresszeltem, rendszertelenül étkeztem, hetente néhányszor lecsúszott egy-egy pohár bor vagy pálinka. Ezek mind hozzátettek ahhoz, hogy egyre többet mutatott a mérleg. Vagyok annyira hiú, hogy rosszul estek a megvető pillantások, a barátok cikizései. Ha elmentem snowboardozni, háromszor leizzadtam, mire felcsatoltam a deszkát. A pályán, már az első kanyarnál le kellett ülnöm. Arról nem is beszélve, hogy a sícuccaim is szűkösek lettek, a nadrágot alig tudtam begombolni, a felsőkből kilógott a hasam.

Körülbelül két éve érkezett el az a mérföldkő az életében, amikor egyik munkatársa figyelmeztette: "Nincs közöm a dolgaidhoz, de légy óvatos, mert eljön az a pillanat, amikor már nem tudsz visszafordulni!"

- Ez a mondat olyan hatással volt rám, mint egy váratlan pofon - meséli a vállalkozó. - Rájöttem, hogy van benne igazság. Félelmetes volt belegondolni, hogy elérkezhet az a pillanat, amikor már késő lesz visszafordulni. A legnagyobb erőforrásom a családom, különösen a gyermekeim jelentették. A 12 éves fiam, aki már hatéves kora óta versenyszerűen tornázik, heti hatszor, három órán át edz, és igazán lenyűgöző kitartással és tehetséggel bír. Ő lett a példaképem, és szeretném, ha én is az ő számára azzá válhatnék, több szempontból is. Jó lenne, ha néhány év múlva ott ülhetnék a lelátón a versenyein, és büszkén hallhatnám tőle, hogy: ő az én apukám. Van egy 7 éves kislányom is, aki mindig velem van, a nyakamban lóg, és szeretném, ha minél hosszabb ideig mellettem maradhatna. Ezek a gondolatok ösztönöznek, hogy a gyerekek azt mondhassák: apa fára mászik, apa motorozik, apa izmos, apa akár a nyakába is vehet!