Magyar Péter a következő héten különleges küldetésre indul: kamionjával ajándékokat szállít a gyermekotthonoknak Magyarországon.


A Tisza Párt elnöke csak reméli, hogy az Orbán-kormány nem akadályozza - mint eddig -, hogy eljuttassák az önkéntesek által összegyűjtött rengeteg adományt.

Véletlenül jöttünk ide a borsodi Csenyétére, az egyik legszegényebb magyarországi településre Abaújszolnokról, mert maradtak nálunk még ajándékok a gyerekeknek, Mikulás- és tisztaságcsomagok - mondta szombati helyszíni Facebook-videójában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint az jó, hogy van itt "suli", legalább alsótagozat, bölcsőde, óvoda, és a Máltai Szeretetszolgálat babaszobája, de úgy tudja, hogy a legnagyobb probléma, hogy nincs munka, rossza a közlekedés.

A helyiek megerősítették, hogy a helyzet korántsem rózsás. Naponta csupán három busz közlekedik Miskolcra és Encsre, ahová a felső tagozatos diákok is eljutnak. A kiosztott csomagokat a csenyétei gyerekek szó szerint felfalták, mintha az utolsó falat lenne. Az ellenzéki politikusok szerint a kormánytól érkező segítség ritka, és a szegénység mértéke egyre csak nő. Eközben a kormányzati propaganda, a Megafon által terjesztett üzenetek azt hirdetik, hogy "Magyarországon a szegénység érdeklődés hiányában elmaradt", ami éles ellentétben áll a valósággal, amelyet a helyiek tapasztalnak.

Önkénteseink hatalmas összefogásának köszönhetően rengeteg adomány, ajándék és csomag gyűlt össze, és a következő héten egy impozáns kamionnal indulunk útnak az ország különböző pontjaira, hogy legalább egy-egy napra mosolyt varázsoljunk a gyermekek arcára - osztotta meg Magyar Péter. Terveik szerint a gyermekotthonokba juttatják el a felajánlásokat, és bíznak benne, hogy a kormány támogatni fogja őket abban, hogy ezeket az intézményekbe bevihessék, mivel eddig bürokratikus akadályok nehezítették a munkájukat.

Vizes, koszos falak és omladozó vakolat - újabb megdöbbentő fotók érkeztek egy miskolci gyermekotthonból, amelyet Magyar Péter látogatott meg. Az ott tapasztalt állapotok valóban riasztóak, és rávilágítanak a helyi gyermekvédelmi rendszer súlyos hiányosságaira.

Related posts