Miként befolyásolja Trump döntése a párizsi klímaegyezmény jövőjét?
Az Egyesült Államok új elnökének, Donald Trumpnak a beiktatása új fejezetet nyitott a klímaváltozás elleni harc történetében.
Trump egyik első intézkedése a világ vezető szuperhatalmaként való pozícióját megkérdőjelező lépés volt: az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből. Ez a döntés nem csupán egy újabb politikai lépés, hanem igazi sorsfordító esemény, amelynek jelentőségét sokan talán még fel sem fogják. Sorsfordító, mert a párizsi megállapodás a legátfogóbb globális kezdeményezés, amelyben, néhány kivételtől eltekintve, a világ szinte minden országa részt vesz. Sorsfordító, mivel nem csupán egy általános célkitűzésről van szó, mint például a járványok, szegénység vagy éhezés elleni küzdelem, a demokrácia előmozdítása vagy a szólásszabadság védelme; sokkal inkább egy komplex, többdimenziós problémát céloz meg, amely mindenkit érint.
A párizsi klímacélok megvalósítása érdekében elengedhetetlenek a politikai döntések, a megállapodások, a jogszabályok, valamint az intézmények és kereskedelmi mechanizmusok kiépítése, amelyek mind felelősségekkel járnak. Különösen fontos ez számunkra, európaiak és magyarok számára, hiszen az Európai Unió kulcsfontosságú kezdeményezése, az European Green Deal, szorosan kapcsolódik a párizsi egyezmény kereteihez. Ez a program nem csupán a jövőnket formálja, hanem sorsdöntő lehetőségeket teremt a fenntartható fejlődés érdekében.
Trump 2017-ben már egyszer meghozta ugyanezt a döntést, azonban az elnöki határozat végrehajtása hosszú időt igényelt, így a Biden-adminisztráció pár héttel a hatályba lépés után visszavonta azt. Most Trump egyéves határidőt tűzött ki a végrehajtásra, de ha jogi úton támadják is meg a döntését, a gyakorlatban bármikor figyelmen kívül hagyhatja a Párizsban aláírt megállapodást.
Ebben a szituációban alapvetően két lehetőség áll előttünk. Az egyik, ami a legvalószínűbb, hogy levonjuk a következtetéseinket:
A párizsi megállapodás alapvető célkitűzése, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést a preindusztriális szinthez képest 2 °C alatt tartsák, és minden lehetséges lépést megtegyenek annak érdekében, hogy a hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg az 1,5 °C-ot. Ez különösen lényeges, mivel a tudományos kutatások arra figyelmeztetnek, hogy az 1,5 °C-nál magasabb hőmérséklet-emelkedés súlyos következményekkel járhat a természetes ökoszisztémákra, a gazdaságra és a társadalmi struktúrákra egyaránt. A megállapodásban részt vevő közel 200 ország számára elengedhetetlen, hogy csökkentsék az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. Számos ország elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát ki több szennyező anyagot, mint amennyit a természet képes befogadni, ezzel klímasemlegessé válva. Az Európai Unió például 2050-re tűzte ki ezt a célt.
Ígéretét betartandó, az EU-nak az elmúlt 10 évben a 10 százalék feletti globális ÜHG részesedését 7 százalék körülire sikerült leszorítani. Az 1990-ben mérthez képest átlagosan a kontinens 37 százalékkal csökkentette az ÜHG kibocsátásait 2024-re. Magyarország ebben éllovas, tavaly 43 százalékos mérséklést ért.
A klímaváltozás problémája sajnos nem ismer határokat; a kontinensek közötti távolság nem állíthatja meg a globális felmelegedést. Miközben az Európai Unió erőfeszítésekkel csökkenti szén-dioxid kibocsátását, a világ más részein a helyzet továbbra is romlik. Például a légkörben található szén-dioxid molekulák koncentrációja 2015-ben 400 ppm körüli értéken állt, míg 2024-re ez már körülbelül 420 ppm-re emelkedett. Mi, európai állampolgárok, beleértve a magyarokat is, hiába tesszük meg a magunkét, ha a nagyobb kibocsátó országok, mint India, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok, nem vállalnak komolyabb kötelezettségeket a csökkentés érdekében. Ezen országok együttvéve a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint felét teszik ki, míg Magyarország a világ emissziójának csupán 0,1 százalékáért felelős.
A médiában időről időre felbukkannak olyan lelkesítő, de sokszor félrevezető tartalmak, amelyek azt sugallják, hogy néhány ország már sikeresen végrehajtotta a zöld fordulatot, és érdemes lenne példát venni róluk. A félreértés gyökere azonban abban rejlik, hogy ezek az információk gyakran csak a villamosenergia-termelésre fókuszálnak, elhanyagolva az energiafogyasztás teljes spektrumát. Ha alaposabban megvizsgáljuk a helyzetet, és a villamosenergia-termelés helyett a globális energiafogyasztást helyezzük a középpontba, akkor kénytelenek vagyunk belátni, hogy valójában a világon nem beszélhetünk valódi zöld átállásról.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és az Energia Intézet (Energy Institute) legfrissebb statisztikái alapján a világ primer energiafogyasztása az utóbbi évtizedben folyamatosan emelkedett. Az Energy Institute adatai szerint ez a fogyasztás 152 ezer terawattóráról (TwH) 172 ezer TwH-ra nőtt. Ha alaposabban megvizsgáljuk ezeket az adatokat, egyértelművé válik, hogy a folyamatosan emelkedő energiaigény mellett, noha számos megújuló energiatermelési kapacitást indítottunk el, a fosszilis energiahordozók (szén, gáz, kőolaj) részesedése a globális energiafogyasztásban alig csökkent a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása óta. Ezen energiahordozók aránya 2015-ben is megdöbbentő módon a 80-90 százalékos sávban mozgott, és ez a tendencia a mai napig megmaradt.
Emiatt a célként kitűzött 1,5-2,0 fokos hőmérsékleti küszöbérték elérése még az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) saját számításai szerint is csak 2100 körül lehetséges, hamarabb valószínűleg nem.
Trump véleményem szerint nem azért lépett ki a Párizsi Klímaegyezményből, mert klímatagadó lenne, hanem mert szerinte a megállapodás miközben óriási áldozatot kíván az amerikai állampolgároktól és gazdaságtól, hatástalan, nem oldja meg a klímaváltozás problémáját! Trump döntésével az Európai Unió így egyedül maradt az ÜHG csökkentése mellett komolyan elkötelezett, mérvadó szereplők sorában.
Az elmúlt egy-két évben olyan európai nagyvárosokban voltak tömegtüntetések a megélhetési költségek emelkedése miatt, amelyek a világon a magas életszínvonal, a jólét szimbólumai. Demonstrációk voltak többek között Brüsszelben, Párizsban, Prágában, Berlinben és Bécsben. Több, mint kéttucat uniós országban voltak gazdatüntetések. Korábban nem történt még olyan, hogy a gazdák nemzetközileg egyeztetett módon, közösen léptek volna fel az uniós vezetés ellen. A tüntetéseket minden esetben az okozta, hogy az EU a háborús helyzet és a gazdasági nehézségek ellenére sem volt hajlandó lazítani a zöld átállás szigorán.
A társadalmi feszültségek a politikai érdekképviseleti erőtér módosulásában is megmutatkoztak tavaly. Az európai parlamenti választásokat követően a magukat zöld pártokként azonosító politikai erők képviselete egy harmadával visszaesett. Franciaországban és Németországban, a kontinens két legerősebb államában belpolitikai krízis alakult ki, a zöldek mindkét országban óriási népszerűségvesztést kénytelenek elkönyvelni.
A háborúk és a zöld átállás együttes hatásai egyértelműen éreztetik hatásukat az EU gazdaságában, amely folyamatosan küzd a versenyképesség elvesztésével. 2023-ban az EU bruttó hazai terméke (GDP) mindössze 0,4%-kal nőtt, míg a 2024-re vonatkozó előrejelzések szerint ez az érték 0,9%-ra emelkedhet. Ezzel szemben a globális GDP növekedési üteme ebben a két évben körülbelül 3%-ra tehető. Az elmúlt egy évtized során a versenyképességi és gazdasági teljesítmény közötti különbség az EU és a globális piac között gyors ütemben csökkent, ami aggasztó jele a jövőbeli kilátásoknak.
A társadalmi, politikai és gazdasági környezet miatt érdemes lenne áttérni a tabuk nélküli diskurzusra. A klímaváltozás kényszerítő tényező, amelyet sürgősen kezelni kell, de fontos hangsúlyozni, hogy a jelenlegi rendszerek és módszerek nem elég hatékonyak. A Párizsi Egyezmény ideje is lejárt, és szükség van egy új, korszerű megállapodásra, hasonlóan ahhoz, ahogyan a korábbi Kiotói Egyezményt is felváltották.
Úgy vélem, hogy a kibocsátáscsökkentési erőfeszítések fenntartása elengedhetetlen, de fontos felismernünk, hogy a szén-dioxid légköri tartózkodási ideje átlagosan több mint 100 év, ami azt jelenti, hogy a melegítő gázok káros hatásainak csökkentése csak hosszú távon, generációk során valósulhat meg. Még ha holnaptól kezdve teljesen nullára csökkentenénk az üvegházhatású gázok kibocsátását, a hatások mérsékléséhez szükséges időtáv így is több évtizedet ölelne fel.
A klímaváltozás hatásai már a mindennapjaink részei, és elérkezett az idő, hogy a mérséklés helyett a helyzethez való alkalmazkodásra fordítsunk nagyobb figyelmet és forrást. Itt az ideje, hogy hangsúlyozzuk a vízgazdálkodás, a hőszigetelés, a mezőgazdaság átalakítása és a zöld városfejlesztés fontosságát. Különösen nekünk, magyaroknak, létfontosságú, hogy ezeket a területeket prioritásként kezeljük. Európa már most is súlyosan érzi a klímaváltozás negatív következményeit, és a Kárpát-medence sajnos a legveszélyeztetettebb térségek közé tartozik. Ahelyett, hogy a globális felmelegedés által generált üvegházhatású gázokkal foglalkoznánk, sokkal fontosabb lenne a természetes élőhelyeink megóvása, a biodiverzitás fenntartása és a természetvédelem erősítése. Az elmúlt évtizedekben erről sajnos sokszor megfeledkeztünk. Ahhoz, hogy valódi változást érjünk el, jelentős forrásokat kellene allokálnunk a kutatás-fejlesztés, az oktatás, a szegénység csökkentése és a béke megteremtése érdekében. Mert aki éhezik, vagy akinek az élete veszélyben van, az nem tud a klímaváltozással foglalkozni. Az igazi kihívásunk most az, hogy egy fenntarthatóbb jövő érdekében egyesítsük erőinket és összpontosítsunk a legfontosabb problémákra.
A korábban említett módszerek révén bár kényszeríthetjük a szereplőket, a környezetvédelem iránti szeretetüket nem tudjuk így kialakítani. Talán jobb, ha az emberek közönyösek maradnak, mintsem hogy a zöld politikai irányvonal a klímaváltozás elleni küzdelem ellenfélként állítsa őket. Sajnos, éppen ez zajlik most. Amennyiben gazdasági és társadalmi feszültségeket generálunk, és folyamatosan a környezet védelmére hivatkozva háttérbe szorítjuk az emberek és a vállalkozások érdekeit, ezzel a legnagyobb kárt okozzuk az éghajlatváltozás elleni harcban. Fontos, hogy a társadalmi, gazdasági és környezeti érdekek egyensúlyban legyenek; ezeknek kéz a kézben kell járniuk, és egyiknek sem szabad a másik rovására érvényesülnie.
Én ezt látom a Trump-féle kilépés hátterében és ezen kellene elgondolkodnia az Európai Uniónak is.
A szerző a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének stratégiai és kommunikációs vezetője.
A véleménycikkek nem mindig tükrözik az Index szerkesztőségének hivatalos álláspontját.
