Elcsípték egy valenciai politikust, amint a plenáris ülés közepette online borvásárlásba kezdett, miközben az árvízkárokra próbálták felhívni a figyelmet.


Valencia városának egyik néppárti (PP) képviselője nyilvános bocsánatkérést tett, miután a kamerák rögzítették, amint a plenáris ülés alatt, ahol az árvízkárok helyreállításáról tárgyaltak, online bort és egyéb szeszes italokat vásárolt.

Közel három hónappal ezelőtt Valenciát a zord időjárás következtében súlyos áradás sújtotta, amely során 220 ember tragikus módon életét vesztette. Az érintett városok lakói azóta is küzdenek a helyreállítással, és a sebek lassan gyógyulnak.

Valencia városában a keddi plenáris ülés részeként a helyi képviselők mérlegelték azt a javaslatot, hogy további 25 millió eurót különítsenek el azoknak a területeknek a megsegítésére, ahol az emberek még mindig küzdenek a helyreállítással. Eközben viszont José Marí Olano néppárti képviselő egész mással volt elfoglalva: miközben ment a tanácskozás, ő online vásárolt italokat. Pechjére ezt a kamerák is rögzítették, az erről készült képek pedig villámsebességgel kezdtek terjedni a neten, ezért később bocsánatot kellett kérnie. (Guardian)

Related posts