Sebes Gábor: Az emléknap, ami sosem létezett - Mandiner Az emlékezés napja, amely valójában nem létezik, de mégis mély nyomokat hagy bennünk. Ez a paradoxon körülöleli mindennapjainkat, ahogy a múlt árnyai formálják jelenünket. Az írásban Gábor rávilágít

80 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor. Ma van a holokauszt emléknapja.

Az ENSZ 2005-ben hivatalosan is január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Ironikus módon az ENSZ mára az antiszemitizmus egyik fő szószólójává vált, és sokan úgy vélik, hogy szervei cinkosai Izrael és a zsidóság ellen irányuló terrorcselekményeknek. Lengyelország bejelentette, hogy ha Netanjahu izraeli miniszterelnök részt venne az emlékünnepségen, letartóztatnák, eleget téve a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott letartóztatási parancsnak. Bár Netanjahu látogatása nem volt a terveik között, a bejelentés arra volt hivatott, hogy világossá tegye, Lengyelország milyen álláspontot képvisel a "nemzetközi közösség" szemében.

Sokáig azt hittem, hogy a holokauszt emlékezete, a megemlékezések, a dokumentáció nem a zsidók dolga, hiszen nem ők követték el a népirtást, nem nekik kell lelkiismeret-vizsgálatot tartani, nem nekik kell választ adni arra kérdésre, hogyan történhetett ez meg.

A liberális demokráciákban az antiszemitizmus fellángolásaira adott válasz gyakran a holokauszt oktatásának fejlesztése körül forog. Mintha a holokauszt oktatása önmagában elegendő lenne a problémák kezelésére, holott a valóság ennél bonyolultabb. Az emberek sokszor annyira távolinak érzik ezt a tragédiát, mint az inkák vagy a maják kiirtását, vagy a tuszik és hutuk közötti konfliktust. (Tudja a kedves olvasó, kiről van szó?) Szörnyűségek történtek, de ezek valahogy mindig mások, messze és régen, és nem érezzük közvetlenül a felelősséget, hiszen nem a saját közösségünkből származtak az áldozatok.

A holokauszt-múzeumok, regények, filmek részben a túlélők emlékezetmunkájának az eredményei, részben a politikusok jó szándékú vagy opportunista erényfitogtatásai. Közönségük azokból áll, akik ezek nélkül sem lennének hajlamosak vagy képesek embertársaikai kifosztani, deportálni vagy megölni. Szóval egy szűk körből kerülnek ki.

A holokauszt emlékezete napjainkra már nem elegendő ahhoz, hogy Izrael miniszterelnöke mentes legyen a fenyegetésektől, különösen abban az országban, ahol a legtöbb áldozatot számontartották. Az európai civilizáció központjaiban – mint Párizs, London és Berlin – tömeges utcai tüntetések zajlanak, ahol a zsidók kiirtását és az országuk megsemmisítését követelik. Ráadásul a többség gyakran közömbösen szemléli ezeket az eseményeket. Izraelnek olyan nyomás alatt kell állnia, hogy polgárai gyilkosait szabadon engedje, míg az elpusztítására törekvő terroristák felett nem engedik érvényesülni a győzelmet.