Szent Lúcia inkább mártírrá vált, mintsem hogy pogány férfi felesége legyen.

Természetesen! Íme egy egyedi változat a "Hét meghökkentő temetkezési szokás a történelemből" témában: **Hét különös temetkezési hagyomány a történelem során** 1. **A Vatikáni mummifikálás**: Az ókori Egyiptom hagyományait követve, a vatikáni papok is alkalmaztak mummifikálási technikákat, hogy megőrizzék az elhunyt testét, miközben a szertartások során a hiten alapuló rituálékra is nagy hangsúlyt fektettek. 2. **A Viking temetkezési hajók**: A vikingek nem csupán harcosok voltak, hanem temetkezési szokásaik is lenyűgözőek. Gyakran temettek el egy hajóban, amelyet különböző kincsekkel és használati tárgyakkal töltöttek meg, hogy az elhunyt a túlvilágon is megélhesse a kalandokat. 3. **A tibeti "madár temetkezés"**: Tibeti buddhista hagyomány szerint a halottakat nem temetik el vagy égetik el, hanem a hegyekben hagyják, hogy a természet vegye át őket. A testet a madarak, különösen a griffmadarak, fogyasztják el, ezzel segítve a lélek felszabadulását. 4. **A mexikói Día de los Muertos**: A halottak napja Mexikóban egy színes és örömteli ünnep, ahol a családok emlékeznek elhunytjaikra. Az oltárok díszítése, az ízek és a zene mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a holtak visszatérjenek a családjukhoz. 5. **Az afrikai "fakultatív temetkezés"**: Néhány afrikai törzs esetében a halottakat nem csak a föld alá helyezik, hanem a fára is felakasztják, hogy a szellemük a fa által kapcsolatban maradhasson a földdel és az élőkkel. 6. **A japán "kremálási szertartás"**: Japánban a halottakat gyakran hamvasztják el, majd a hamvakat gyönyörű, díszes urnákba helyezik. A családtagok ezután egy szertartás keretében osztják el a hamvakat, amely szimbolikus jelentőséggel bír. 7. **A régi római "kollégiumok"**: Az ókori Róma polgárai gyakran alakítottak ki temetkezési egyesületeket, ahol a tagok közösen gondoskodtak egymás temetéséről. Ez a közösségi szellem segítette a halottak méltó búcsúztatását és emlékük megőrzését. Ezek a temetkezési szokások nem csupán a halálról, hanem az életről és annak különböző aspektusairól is árulkodnak, bemutatva, hogyan tisztelték az emberek a múltjukat és elhunytjaikat a történelem során.

Szent Lúcia, más néven Luca, a hagyományok szerint a 3. században élt Szicíliában. Egy gazdag család gyermekeként született, ám fiatal korában elhatározta, hogy szüzességi fogadalmat tesz Krisztusnak, és vagyonát a rászorulók között osztja szét. Szülei azonban el akarták őt adni egy pogány férfihoz, de Luca nem tűrhette ezt, így a vértanúságot választotta a házasság helyett. A legenda szerint, amikor a pogány bíró meg akarta gyalázni őt, a Szentlélek csodás módon közbelépett, és olyan súlyossá tette Luca testét, hogy az ellenségei nem tudták mozdítani.

Amikor a máglyára vezették, a lángok hirtelen elaludtak, ám végül karddal szúrták át torkát. Egy másik történet szerint, amikor kérője a szemei szépségét magasztalta, ő kivájta azt, de csodálatos módon visszanyerte látását, és szemei még ragyogóbban kezdtek el csillogni. Az 5. századtól fogva tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, torokfájástól szenvedők, valamint az utca hölgyek és menyasszonyok védelmezője lett, ünnepét pedig december 13-án tartják.

Ez a nap a Gergely-naptár 1582-es bevezetése előtt a Julián-naptár szerint az év legrövidebb napja volt, ami egyben a téli napforduló ünnepe is. Luca neve gyakran összefonódik a latin "lux", azaz fény szóval, így nem meglepő, hogy sok helyen a "fényhozó" elnevezéssel illették. Svédországban például ilyenkor mindenütt vidám tüzeket gyújtottak, hogy ünnepeljék a fényt a sötétségben. Az idő múlásával Luca napja a boszorkányok ünnepévé vált, hiszen a hosszú éjszakák során a sötét erők varázslataik révén a legnagyobb károkat okozhatták.

A naphoz számos különös hiedelem és népszokás fűződik, amelyek évszázadok óta élnek a köztudatban. Ezt a napot a tél közepének tekintették, és a nők számára dologtiltó napnak számított, mivel úgy vélték, hogy boszorkányok bújnak meg minden sarkon. Ezen a különleges napon tilos volt bármiféle munkát végezni: nem lehetett tüzet gyújtani, kenyeret sütni, sőt, még varrni sem. A hiedelem szerint Luca, aki ennek a napnak a megtestesítője volt, büntetésből bevarrta a tyúkok "tojókáját", így azok nem tudtak tojást tojni. Ezen kívül a fonás és szövés is tilalmas volt, mivel úgy tartották, hogy Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja, és a vétkes eszébe kócot tesz, hogy megnehezítse a gondolkodását. E nap rituáléi és hiedelmei mélyen gyökereznek a népi kultúrában, emlékeztetve bennünket a múlt misztikus hagyományaira.

Luca napjának estéjén és éjszakáján a tréfálkozás szelleme szabadon járt, sőt, még a lopkodás is megengedett volt. Akadtak, akik az udvari kútból merítettek vizet, s nem ritka, hogy egy-egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, a szomszéd telkén pedig fellelhető volt az elveszett bejárat. Ez a nap különleges időjósló jelentőséggel bírt: tizenkét napon át figyelték az időjárás alakulását, mert úgy tartották, hogy ami ezen a napon történt, az meghatározza az elkövetkező év első hónapját. És így folytatódott a megfigyelés, minden nap egy újabb tippet adva a jövő időjárásához.

Hagyomány volt az is, hogy egy cserépbe búzát ültettek, és ha karácsonyra minden egyes szem kibújt, az a következő évben bőséges termést ígért. A fiatal legények házról házra járva "kotyoltak", varázsigékkel keltették életre a tyúkokat, hogy azok bőségesen tojjanak.

Ezen a különleges napon indult el Luca széke készítésének folyamata, melynek célja az volt, hogy karácsonyra már elkészüljön. A bűvös erejű pentagramm, más néven boszorkányszög, formáját kölcsönözte ennek a különleges bútornak. Ez a varázslatos forma egy szabályos ötszög köré rajzolt öt egyenlő szárú háromszögből tevődik össze, így alkotva meg a csillag alakját, amely tele van titkokkal és hagyományokkal.

A kilenc különböző fából – kökényből, borókából, jávorkából, körtéből, somból, jegenyefenyőből, akácból, cserből és rózsából – készült szék egy igazi mestermunka volt. Minden egyes darabban annyi gondosság rejlett, hogy még egy szög sem volt benne, és az elkészítéshez pontosan 13 napra volt szükség, hogy mind a 13 elemet precízen összeállítsák. Azok, akik éppen karácsonyra fejezték be a munkát, a misén, éjfélkor, amikor a harangok megkondultak, különleges látványban részesülhettek: a boszorkányok, akik ilyenkor szarvat viseltek, feltűntek a sötétben, egy titokzatos világ kapuját nyitva meg előttük.

A bátor férfiaknak, akiknek szembesülniük kellett a leleplezett boszorkányokkal, sürgősen menekülniük kellett. Hazafelé mákot hintáztak szét, abban a reményben, hogy míg a gonosz lelkek felszedik a magokat, ők időt nyernek a távozásra. Azután a széket fel kellett gyújtani, ezzel nemcsak a boszorkányok hatalmát törve meg, hanem a veszélyt is elűzve. A védekezés érdekében fokhagymát dugtak a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, és keresztbe állították a söprűt, hogy ezzel is megnehezítsék a gonosz dolgaikat. A református vidékeken elterjedt szokás volt a lucaszék keresztútra vitele, amelyet krétával kerítettek körbe, hogy így észlelni tudják az ott összegyűlt boszorkányokat.