"Szerencsétlenek fájdalmának hangja visszhangzott mindenfelé." - Angelo Rotta pápai nuncius utolsó jelentése Budapestről.

Somorjai Ádám OSB tanulmányának címe: „Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentései és távozása – 1945. március 25. - április 23.”, amely az ArchívNet online folyóirat 21. évfolyamának 4-5. számában található. A cikk teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Természetesen! Íme egy egyedi bevezetés: --- **Bevezetés** Az élet egy végtelen utazás, amely számtalan lehetőséget és kihívást tartogat számunkra. Minden egyes nap új tapasztalatokat hoz, amelyek formálják gondolkodásunkat és érzéseinket. Célunk, hogy felfedezzük ezeket a tapasztalatokat, és mélyebb betekintést nyerjünk abba, miként alakítják a világunkat. Ebben a munkában nem csupán a tények és adatok összegyűjtésére törekszünk, hanem arra is, hogy megértsük a mögöttes összefüggéseket és a szubjektív élményeket, amelyek mindannyiunkat összekötnek. Induljunk hát együtt ezen az izgalmas felfedezőúton! --- Remélem, tetszik! Ha más témában szeretnél bevezetőt, csak szólj!

Angelo Rotta nuncius 15 hosszú esztendőt töltött Budapesten, 1930-tól egészen 1945-ig. Az események sűrűjében, 1945 áprilisának elején azonban távoznia kellett az országból.

Ha szeretnénk alaposan megismerni a nunciusok diplomáciai jelentéseit, érdemes a Vatikáni Apostoli Levéltár nunciatúra fondjait átnézni. E levéltárak a nunciatúrák hivatalos iratainak keretein belül az előírt rend szerint érkeztek meg a Vatikánba.

Mint ismeretes, a budapesti keltezésű jelentések utolsó években készült nunciatúrai példányai sajnálatos módon hiányosak. E dokumentumok megsemmisítésére a nuncius kényszerült, erről részletesebben is olvashatunk az alábbiakban.

A beérkezett jelentések jelentős része a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjának levéltárában található, amelyet ma a Vatikáni Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója kezel.

A következőkben egy különleges válogatást mutatunk be. Fókuszba kerül Angelo Rotta Budapest ostromával és megszállásával kapcsolatos jelentése, amely a magyarországi egyházi helyzetet is tükrözi, továbbá a Magyarországot elhagyó eseményekről szóló beszámolója. Emellett Andrea Cassulo bukaresti nuncius és Rotta bukaresti átutazásáról készült jelentése is fontos részét képezi ennek a témának.

A Budapest ostromáról és megszállásáról 1945. március 25-én írt hosszabb jelentésében Rotta nuncius kitér arra, hogy 1944. december 27-én a semleges hatalmak Budapesten maradt utolsó két képviselőjével, a svéd követtel és a svájci ügyvivővel együtt még fölkereste vitéz Hindy Iván tábornokot, a fővárost védő magyar csapatok főparancsnokát, hogy lebeszéljék a harc folytatásáról, "aminek a sikeréhez semmi reményt nem lehetett fűzni: ami el fogja pusztítani a várost, és nagyon súlyos, talán jóvátehetetlen csapást mér Magyarországra. Az volt a szándékunk, hogy - amennyiben a magyar parancsnok kedvező választ ad - elmegyünk a német és esetleg a szovjet parancsnokhoz is a főváros tisztességes átadása érdekében. Balszerencsénkre Hindy tábornok azt mondta, hogy sajnálja, de nem engedhet a kérésünknek: neki mint katonának kötelessége védeni a várost, és egyébként nem tartja reménytelennek a helyzetet."

A nunciatúra munkatársai december 26-án leköltöztek az óvóhelynek átalakított pincébe és két hónapon át ott maradtak. Szerencsére senkit nem ért bántódás.

1945. február 3-án este, egy uditorával a társaságában, felkereste Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornokot. Beszámolt neki a helyzet súlyosságáról, és arra kérte, hogy nyújtson segítséget a nélkülöző lakosságnak, akik még a holtjaik eltemetésére sem voltak képesek. A sebesült német katonák végtelen sora mélyen megrázta; amikor elhaladtak mellettük, a fájdalom szinte tapinthatóvá vált. "A levegő olyan fojtogató volt, hogy szinte lehetetlen volt belélegezni, és a szegény, szenvedő emberek nyögése mindenütt hallatszott, mély részvétet ébresztve bennem!" – emlékezett vissza. Nyolc nappal később a német tábornok levelet küldött a szárnysegédjén keresztül, amelyben bejelentette döntését Buda kiürítéséről. Arra kérte, hogy vállaljam a magas pártfogásomat a városban maradó közel 10 000 sebesült német katona felett, közülük körülbelül 2000 embert a királyi palota földalatti helyiségeiben kellene elhelyezni.

A nuncius, noha hivatalos kapcsolat nem létezett a Vatikán és a Szovjetunió között, egy orosz főtiszt közvetítésével közbenjáró leveleket fogalmazott az orosz parancsnok számára. Emellett a Vöröskeresztre bízta a sebesült német katonák sorsának intézését. A beszélgetések során vonzó ígéretek hangzottak el, de a nuncius jól tudta, hogy ezekben a szavakban nem igazán lehetett megbízni.

Február 12-én egy új, "más okok miatt szintén rendkívül nehéz időszak" kezdődött, amelyet az orosz katonák fosztogatásai és erőszakos cselekedetei jellemeztek. "Több apáca is szenvedett a katonák brutalitása miatt (az egyikük a szüzesség valóságos mártírjaként vesztette életét), de hála Istennek, ezekből az esetekből nem volt túl sok."

A nunciatúra nem csupán kirablás áldozata lett, hanem a helyszín is súlyos károkat szenvedett. Nagy mennyiségű gyógyszert vittek el, és a levéltár ládáit is felnyitották. Ennek következtében számos irat tönkrement vagy szétszóródott, de a fontos dokumentumokat nem vitték el, és a földön heverő iratokat is viszonylag könnyen össze lehetett gyűjteni. Ennek ellenére Angelo Rotta, a nuncius, a 1945. március 25-i jelentésében említi, hogy a legjobb megoldásnak tartotta az összes irat elégetését, hogy minden eshetőségre felkészüljön. Ez az új információ érdekes fényt vet a történésekre, hiszen a korábbi verziók szerint a nunciatúra csak a bombázás következtében vesztette el a levéltárának utolsó néhány évnyi anyagát.