"Szívből jövő bocsánatkérésünket fogadják!" - mondta a pakisztáni légitársaság képviselője.


Az ázsiai ország nemzeti légitársaságának Eiffel-tornyot megjelenítő reklámja nem éppen a legjobban sikerült ötlet, hiszen a PIA járatai 2020-ban egy tragikus légikatasztrófa következtében, amely közel 100 életet követelt, már kikerültek az európai légtérből.

Akkora botrány lett a Pakisztán nemzeti légitársaság új reklámjából, amivel az európai visszatérésüket jelentették be, hogy a Pakistan International Airlinesnak (PIA) kénytelen volt bocsánatot kérni miatta - számolt be az ausztrál ABC News honlapja.

"Ma Párizsba érkezünk! Az Eiffel-torony varázslatos árnyékában kezdjük új kalandunkat. Készülj fel a romantika és a kultúra városának felfedezésére!"

Ami azért keltett hatalmas felháborodást, mert sokakat emlékeztetett a közel 3 ezer ember halálával járó, 2001. szeptember 11-i terrortámadásra, amikor a New York-i World Trade Center mindkét tornya azért dőlt össze, mert az Al-Káida terroristái egy-egy eltérített utasszállító gépet vezettek beléjük.

A felvételt első alkalommal január 10-én osztották meg a PIA hivatalos X-fiókján, és azóta sem távolították el a posztot.

Oszáma bin Ládent, az al-Kaida vezetőjét 2011-ben Pakisztán területén semlegesítették az amerikai különleges egységek. A támadás mögött álló fő elkövetőt pedig jelenleg Guantánamóban őrzik, ő egy pakisztáni harcos, akit a művelet megtervezésével vádolnak.

"Sajnálatos módon ezt az ügyet túlzottan felnagyították, és olyan hangulatokat, valamint nézőpontokat generáltak, amelyek nem voltak szándékosak" - nyilatkozta a botránnyal összefüggésben Abdullah Khan, a PIA képviseletében.

"Elképzelhető, hogy a reklámunk negatív érzelmeket váltott ki, ezért őszintén elnézést kérünk!" - tette hozzá a szóvivő, aki szerint eddig körülbelül 60-70 ezer negatív visszajelzést kaptak, ami csupán a reakciók 10 százalékát jelenti.

Bár az esettel kapcsolatban Shehbaz Sharif miniszterelnök kezdeményezésére vizsgálatot indítottak, a légitársaság szóvivője szerint a PIA Európába való visszatérését rendkívül pozitívan fogadta az utazóközönség, hiszen az új járatok eddig több mint 95 százalékos kihasználtsággal repültek.

Az állami tulajdonú pakisztáni légitársaság járatait még 2020-ban, egy közel 100 ember halálával járó légikatasztrófa után tiltották ki az Európai Unió, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok területéről, amikor a PIA Airbus A-320-as repülőgépe lakott területen, a pakisztáni Karacsi városának egyik utcájában zuhant le.

Related posts