Tendenciák ütközése: Mi zajlik a Fradi háza táján? | M4 Sport
"A szurkolóink három órát utaztak, hogy velünk legyenek és buzdítsanak minket Debrecenben, de mi cserben hagytuk őket. Nekik is üzenem, mélységesen sajnáljuk, amit ma a csapattól láttak, velem az élen. Ezen nagyon gyorsan változtatnunk kell" - Pascal Jansen akkori vezetőedző, miután 5-4-re kikaptak Debrecenben decemberben.
"A hazai csapat szívvel-lélekkel vágyott a győzelemre, ami Ferencváros-játékosként számomra elfogadhatatlan. Még ha el is vernek minket ebben a bajnokságban, azt csakis a jobb játékukkal magyarázhatjuk, de az mentalitás és a hit nem lehet a különbség." - Stefan Gartenmann a Puskás elleni vereség után.
Decemberben egy Hétvégi hősök-cikk keretein belül már érintettük a Ferencváros hazai és nemzetközi teljesítményének között feszülő, szembetűnő ellentmondást. Emlékezetes, hogy még a győztes bajnoki mérkőzés után is akadtak olyan szurkolók, akik hangot adtak elégedetlenségüknek, fütyülve fejezték ki véleményüket a csapat teljesítményéről.
Az utóbbi évek során megszokhattuk, hogy a rekordbajnok hazai pályán szinte megközelíthetetlen, a bajnoki címet szinte mindig a saját elképzelései szerint szerzi meg, míg a trónfosztási kísérletek általában komolytalanok maradnak. Persze időnként előfordulnak hullámvölgyek – például emlékezhetünk a Csereszov-éra utolsó tavaszára –, de a csapat annyira kiemelkedő az NB I-ben, hogy a körülötte zajló felháborodás gyakran egy gyors győzelmi sorozattal elcsitul.
A tavaszba való belépéskor úgy tűnik, hogy az elmúlt évek jól bevált forgatókönyve nem kíván visszatérni az Üllői útra. Sorozatos győzelmek helyett sajnos még egyetlen sikerélmény sem akar összejönni, és a "bevallottan komolytalan" trónfosztási próbálkozások után úgy fest, mintha most tényleg lenne egy komoly kihívó. A Puskás Akadémia nem áll meg, öt pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, mindössze 13 fordulóval a szezon vége előtt.
A svéd bajnok vár ránk a Bajnokok Ligájában, és nem kétséges, hogy mi továbbjutunk… E szavakat olvasva, emlékezetes pillanatok jutnak eszembe a Ferencváros Facebook-oldaláról, ahol 2023 júliusában, a Klaksvík elleni visszavágó előtt hangzottak el. Hiába származik az idézet egy médiás szájából, úgy érzem, hogy sokkal többet tükröz, mint csupán egy optimista kijelentést. A klub légköre, amelyben a szurkolók, a vezetőség és a sajtó mind-mind egy irányba húztak, összefonódott, és egy olyan magabiztosságot teremtett, amely a játékosok teljesítményére is hatással volt. Ha mindenki körülöttük biztos volt a sikerben, miért lett volna ok a kételkedésre? A közösségi média, a szurkolói lelkesedés és a klub iránti elkötelezettség együtt formálta a csapat szellemét. Mindez pedig nem csupán a játéktéren, hanem a szívekben is érezhető volt, amikor a zöld-fehér színekért küzdöttek. A hit és a közösségi összefogás ereje képes csodákra, és ez a szellem mindannyiunkat magával ragadott.
Jelenleg hasonló helyzet bontakozik ki az FTC körül, ám sokkal hosszabb távon. A magyar futballközéletben szinte közmegegyezés, hogy a Ferencváros az utóbbi években gyakorlatilag augusztus végére biztosra veheti a bajnoki címet, mivel annyira dominál a többi csapathoz képest. A 33 forduló során nehéz lenne eltüntetni ezt a különbséget, és eddig a riválisok sem igazán próbálták meg, mert nem akarják magukat nevetségessé tenni. Ha egy csapatnak a céljaihoz már minimális teljesítménnyel is könnyedén eljut, az természetesen elkényelmesíti őket – a magyar futballban már tényként kezelik a címvédést, vajon miért kételkedne ebben éppen a Ferencváros?
Nem szeretném leegyszerűsíteni a helyzetet, hiszen a háttérben egy rendkívül komoly sportbirodalom működik, amely mögött napi szintű kemény munka áll. A Ferencváros nem véletlenül jutott el a jelenlegi helyzetéhez; ez egy tudatos, fokozatos folyamat eredménye. Ugyanakkor a klub jelenlegi szakmai modellje magában hordoz egy potenciális veszélyt: a játékosok hozzáállásában érzékelhető eltérés mutatkozik a nemzetközi mérkőzések és a hazai bajnoki találkozók között. Az elmúlt hat évben a Ferencváros dominálta a magyar bajnokságot, szinte kihívó nélkül, hiszen a csapat játékosai minőségében messze felülmúlták a konkurenciát. A IX. kerületben tapasztalható sikeres sorozat örömteli, de ugyanakkor csapdát is rejthet: vajon képes-e egy csapat megújulni olyan környezetben, ahol hosszú ideje nem volt szükségük arra, hogy kilépjenek a komfortzónájukból?
"Minden mérkőzés egyformán kulcsfontosságú, és mindig a következő találkozóra összpontosítunk" - ezt a mantrát gyakran hallani edzőktől és játékosoktól (nem csupán a Fradinál, hanem bárhol), hiszen ez a profik mondanivalója. De ha őszintén a szívünkre tesszük a kezünket, pontosan tudjuk, hogy a valóság ennél árnyaltabb. A Ferencváros teljesítményének és megítélésének mércéje az, hogy a hazai bajnoki cím mellett mennyire tud megvillanni a nemzetközi színtéren; egy Európa-liga mérkőzésre körülbelül háromszor annyi szurkoló kíváncsi, mint az NB I-es meccsekre. Ritkán látni, hogy a csapat csütörtökön pihenteti kulcsjátékosait a hétvégi bajnoki találkozóra, inkább fordítva történik ez. Gondoljunk csak az Újpest ellen kialakított veretlenségi sorozatra: a játékosok szoros kapcsolatban állnak a klubbal, és a derbik iránti elszántságukkal folyamatosan képesek a minőségi fölényt eredményekre váltani.
Természetesen, a klub iránti elköteleződés és a címer tisztelete mindig is alapvető érték volt, amiért a pályán mindent meg kell tenni. Azonban mára ez a hozzáállás egyre inkább utópisztikusnak tűnik, hiszen a folyamatos sorozatterhelés mellett nem érdemes mindennap "meghalni" a gyepen, mert az rövid távon csak tönkreteszi a játékosokat. Az emberekből adódóan természetes, hogy nem minden mérkőzésen tudják ugyanazt a teljesítményt hozni, és a hozzáállásuk is változhat. Persze, van egy minimális motivációs szint, de az NB I világában nem bűn, ha néha az elkényelmesedés csapdájába esnek a játékosok. Ahogy Hajnal Tamás fogalmazott: "Profik vagyunk, a játékosoknak tudniuk kell alkalmazkodni az adott helyzethez és azt a teljesítményt nyújtani, amire az adott mérkőzésen szükség van." A címvédéshez pedig nem feltétlenül szükséges minden egyes meccset megnyerni. Ez a jelenség nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is megfigyelhető, mint például a Fradi férfi vízilabdacsapata vagy a Vasas női röplabdacsapata, amelyek hazai szinten évek óta veretlenek, mégis edzőik gyakran említik az otthoni elkényelmesedést. A futballban azonban kevesebb olyan tényező van, ami kifejezetten befolyásolja a végső eredményt (gól, pont), így a meglepetések is gyakoribbak. A csapatok közötti különbségek nem alakulnak ki olyan drámaian, mint más sportágakban, és a foci világában a hibák sokkal hamarabb büntetéssel járhatnak.
A Ferencváros jelenlegi helyzete teljesen logikus, hiszen a klub filozófiája és működési jellemzői magukban rejtik a hullámvölgyek előfordulásának lehetőségét. Ezt még inkább felerősíti, hogy a magyar futballban nemcsak a saját teljesítményünkre kell fókuszálni, hanem figyelembe kell venni az ellenfeleket is, akik a környezetünkben mindig jelen vannak. Az Üllői úton az utóbbi évek során egyfajta típustermelés alakult ki, amely a másodvonalbeli európai klubok jellemzője: feltörekvő tehetségek, ambiciózus edzők, akik legjobb esetben átkerülnek egy nagyobb népszerűségnek örvendő csapathoz. Ez a rendszer azonban súlyos következményekkel jár, például az állandóság teljes hiányával. Az említett Klaksvík elleni mérkőzés óta Robbie Keane a csapat ötödik edzője, beleértve a beugró Máté Csabát is. Ráadásul szinte minden átigazolási időszakban érkezik vagy távozik egy-két kulcsjátékos, ami tovább nehezíti a stabilitást. A csapatnak egy bizonyos keretrendszere van, és nem véletlen, hogy Keane előtt majdnem egy évtizedig hasonló játékstílusban és felállásban játszottak. A folyamatos változások és a sűrű versenynaptár miatt pedig nem éri meg kísérletezni. Rebrov óta a Ferencváros nem tudott igazán megvalósítani egy jól kidolgozott, modern csapatjátékot, és a siker kulcsa továbbra is a játékosok minőségén múlik.
A Fradi által választott út a fejlődés érdekében komoly kockázatokat rejt magában. A csapat modellje végső soron nyereségesnek tűnik, de a játékosok számára ez azt jelenti, hogy állandó győzelmi kényszer alatt kell teljesíteniük a hazai bajnokságban. Félévente változó szakmai elvárásoknak kell megfelelniük, miközben tisztában vannak vele, hogy nem mindig tudnak győzni. A játékoskeret fölénye más csapatokkal szemben azt az elvárást támasztja, hogy a vereségeket a hozzáállásbeli eltérésekre vezessük vissza. Egy érdekes ellenpélda a Paks elleni mérkőzés, ahol Keane elégedettségét fejezte ki a csapat mentalitása iránt. Ennek ellenére a címvédő csak 0-1-es állásnál tudta megkezdeni a felzárkózást, az első hatvan perc gyenge teljesítménye után, és Felcsúton is csupán Nagy Zsolt gólját követően kezdtek el komoly helyzeteket kialakítani. A Pécsi-parádé is azt mutatja, hogy a csapatnak nem elég csak a papíron erősebb keret, hanem a pályán is tükröznie kell ezt a fölényt.
Ez a jelenség sem újkeletű: a Fradival kapcsolatban létezik egyfajta Pató Pál-hozzáállás. Ha egy csapat folyamatosan ekkora nyomást helyez az ellenfelére, előbb-utóbb úgyis betalál. Ha egy csapat ennyivel jobb játékosokból áll, mint az ellenfele, előbb-utóbb úgyis pontokat szerez. Ha egy csapat intézményes, gazdasági szempontból ennyivel erősebb, úgyis megnyeri a bajnokságot.
A kérdés tehát a következő: vajon a Fradi valóban olyan kiváló játékosokból áll, és valóban annyira domináns intézmény, hogy a másutt jelentkező hiányosságokat zökkenőmentesen orvosolja? Mert 2025-re eddig nem éppen ilyen képet fest.
Varga Barnabásék is beszéltek róla, hogy törvényszerűen van a csapatoknak olyan periódusa, amikor minden kifelé pattan, semmi sem akar összejönni, a kapusok is megsérülnek, ezzel együtt kirívó, ami a Fradival az év elején történik. A címvédő az első négy bajnokiján 10,19-es várható gól-mutatóra szerzett kettőt, mindkettőt Zalaegerszegen. Az xG nem feltétlenül az az adat, amely négy meccsen megfelelő szemléltető eszköz, de ha hozzátesszük, hogy ezeken a bajnokikon 67 kísérletből sikerült kétszer betalálni, láthatjuk, hogy mennyivel rosszabbul teljesít, másokhoz és önmagához képest is. Az hogy a helyzetek minősége és a szerzett gólok közt van némi alulteljesítés, egy ilyen csapat esetében, amelyik folyamatosan dominál, nyomást helyez az ellenfelére, teljesen természetes, de ez a különbség égbekiáltó. Ahogyan egyébként az is, hogy a csapat mennyire Varga Barnabás-függő lett az OTP Bank Ligában, az elmúlt nyolc bajnoki gólból hatot ő szerzett, ami plusz öt pontot jelent a tabellán az FTC-nek. Amilyen látványos volt Saldanha berobbanása, most úgy hagy ki mindent, a többiek pedig eredményességben messze nem tudják a válogatott támadó szintjét hozni, persze a legtöbbeknek nem is ez a dolga.
Az NB I-es teljesítmény kapcsán a csapatot már az ősz végén erős kritikák érték, főként azután, hogy bár unalmas játékkal, de mégis sikerült legyőzniük a Zetét és a Nyíregyházát 1-0-ra. Akkoriban a megszerzett pontok még nagyjából az elmúlt évek átlagához igazodtak, azonban a legutóbbi fordulók eredményei drámaian rontották a helyzetet. Utoljára 2017-ben fordult elő, hogy 20 forduló után a csapat nem tudta összegyűjteni a 40 pontot, ami akkor negyedik helyezést eredményezett számukra.
Robbie Keane szavai nem csupán üres frázisok: egyszer eljön az a pillanat. Ha egy csapat ennyi nyomást gyakorol az ellenfélre és ennyiféle helyzetet alakít ki, akkor elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb betaláljon és megnyerje a meccset. Ugyanakkor mindez a hátrányokkal is járhat: a türelmetlenség és a pánik könnyen eluralkodhat a játékosokon. Így most itt a következő kihívás, amelyet Kubatovtól Keane-ig mindenkinek közösen kell megoldania: hogyan tereljük egy hajóba az összes érintettet.
A Fradi számára nem csupán a bajnoki cím megszerzése a fő kihívás ebben a szezonban, hanem az is, hogy megőrizze klubmodelljét és filozófiáját, miközben minden egyes mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtja. Hajnal Tamás szavai szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a csapat valóban eredményes legyen. A nemzetközi kupák átszervezése és a sikeres szereplés lehetősége miatt a csapat olyan sűrű programmal néz szembe, mint még soha: ősszel és tavasszal is heti két mérkőzést játszanak. A cél továbbra is az Európa-liga, amely a kiindulási alapot jelenti. Azonban a helyzet bonyolítja, hogy az edzőváltások és a keret folyamatos változása megnehezíti a stabil csapatjáték kialakítását. Robbie Keane, akinek alig két hete van a csapattal való ismerkedésre, máris három-négy naponta mérkőzéseken vesz részt, és közben próbálja bevezetni a háromvédős rendszert. Bár egy-egy meccsre kidolgozott taktikák alkalmazása lehetséges, az Európa-ligában a mentalitás soha nem okoz problémát. Mégis, általánosságban elmondható, hogy a csapat jelenlegi teljesítménye nagyrészt az egyéni játékosok képességein múlik, ami megkérdőjelezi a valódi csapatjáték és stílus kialakulásának lehetőségét.
Gyorsan tegyük hozzá, hogy ha a realitás talaján maradunk, a Fradinak valószínűleg egy-két kör múlva véget ér az európai kalandja. Persze, nem lenne rossz, ha a csapat elbukná a bajnoki címet, és El-győztesként jutna a Bajnokok Ligájába. Ekkor minden erejükkel az NB I hajrájára koncentrálhatnának. Itt pedig olyan erő- és vélhetően motivációs fölényben lesznek, hogy kihívóiknak nem lesz könnyű dolguk, ha meg akarják állítani őket!
A Ferencváros relatív gyengélkedése ráadásul egybeesik azzal az időszakkal, amikor egy látszólag komoly trónkövetelő jelent meg a palettán. Hogy a Puskásnak akadémiai csapatként küldetése-e egyébként a bajnoki címet hajhászni, arról itt írtunk részletesen, de egyelőre a Hornyák-csapat nem lassít, öt pontot ver az FTC-re, s egyre hangosabban suttogja a bajnoki motivációit. S amíg a címvédőnél alul-, addig a PAFC-nál igen vaskos felülteljesítésről beszélhetünk, a Wyscout szerint 29.1 várható pontra szereztek 41-et (+11.9 pont, a Fradinál ez az arány -5.9), az ikszes meccseikből szinte mindig győztesen jöttek ki - lásd most a Loki ellen. Halkan teszem hozzá, hogy a vasárnapi sikerével a Paks is megérkezett a Fradi közvetlen közelébe, kettő pont a különbség a két csapat között.
A Puskás Akadémia és a Paksi FC valódi ereje éppen a Ferencváros gyenge pontja, míg a Fradi erőssége a másik két csapat Achilles-sarka. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem meglepő, hogy ismét e két csapat kerül középpontba, mint a magyar klubfoci második vonala. Hornyák Zsolt már közel hat éve irányítja a felcsúti gárdát, és az ő mérlege a Fradi ellen kifejezetten kedvező. Bognár György pedig az utolsó három tétmeccsén három különböző vezetőedzőt győzött le a fővárosiakkal szemben, ami figyelemre méltó teljesítmény. E két település lakossága körülbelül megegyezik a Groupama Aréna befogadóképességével, és a vidéki klubok, valamint az említett edzők olyan környezetet teremtettek, amely kiemelkedik a magyar élvonalból. Az NB I hasonló szintű csapatai közül valóban megkülönböztethetőek. Felmerül a kérdés: noha a Ferencváros kerete kétségkívül a legjobb hazánkban, vajon a csapatuk is a legjobbnak számít?
A bajnoki versenyfutás egyik legfontosabb kérdése a stabilitás lehet: a Puskás csapata eddig 20 fordulón keresztül megállás nélkül teljesít, és jelenleg 2.05-ös pontátlagot produkál, ami figyelemre méltó teljesítmény. Az FTC eddig nem találkozott ilyen szorgos ellenféllel (a 2020-as Fehérvár csapata 1.91-es átlaggal zárt). Hornyák Zsolt egy jól összeszokott, de korlátozott létszámú kerettel dolgozik, míg Keane-nek egy nagyobb, de még nem teljesen összeérett csapatot kell célba vezetnie. Az a teljesítmény, amit eddig felmutattak, 33 fordulón keresztül szinte lehetetlen fenntartani, de ha már 20 fordulón keresztül sikerült, miért ne lehetne még 13? Ráadásul az öt pont mindig is öt pont marad; ha a Fradi továbbra is botladozik, a felcsútiak előtt is bőven lehet még hibázási lehetőségük.
Az FTC továbbra is kiemelkedő pozíciót foglal el az NB I-ben, mind szakmai, mind anyagi szempontból. Helyzete nem hasonlítható a Bayern Münchenével, amely a Bundesligában dominál, hiszen a német futballban sokkal eredményesebben jelennek meg a trónkövetelők, mint hazánkban. Sokkal inkább a horvát Dinamo Zagrebgel vagy a szerb Crvena zvezdával érdemes összehasonlítani, ha az erőforrásokat a liga többi csapatához viszonyítjuk. A Dinamo Zagreb hétszeres, míg a Crvena zvezda nyolcszoros bajnok a saját országában, ami jól tükrözi a regionális versenyképességüket.
Sorozatban hetedik bajnoki címére hajt a Ferencváros, s bár senki nem gondolta volna, az újabb címvédést veszély fenyegeti. De hogy valójában mekkora, arra térjünk vissza mondjuk a márciusi válogatott szünetben! A Fradi egy éve ilyenkor is ponthátrányban volt a Pakssal szemben, mégis simán bajnok lett, 2022-ben pedig hiába loholt tőle egy-két pontra a Puskás és a Kisvárda a 20. fordulónál, öttel később már nagy fölénye volt, és simán célba is ért. Ha a tendenciákat nézzük, a bajnokság hamarosan eldől, de ezt a Puskást látva, nem biztos, hogy a tendenciák bármit is jelentenek.
