Trump döntései hatással vannak a magyar független sajtóra is.
Az amerikai segélyprogramok leállítása következtében a Szabad Média Pályázat sajnos nem tudja teljesíteni az elnyert támogatások kifizetését.
Donald Trump elnök hivatalba lépésekor hozott egyik első döntése az összes amerikai segélyprogram 90 napos felfüggesztése volt. Ez a lépés nemcsak több magyar civil szervezetet érint, hanem a független sajtó működését is befolyásolja - számol be róla a hvg.hu.
Az Ökotárs és a Mérték Média Műhely hétfőn délelőtt bejelentette a Szabad Média Pályázat idei győzteseit. Az elhangzottak szerint a következő kilencven nap alatt nem fognak szerződéseket kötni, és a kifizetések is elmaradnak. Ez a döntés összesen 173 millió forintot érint.
Az amerikai nagykövetség előzőleg hozott döntése értelmében 22 pályázat kapott támogatást a "helyi és országos független közéleti médiumok megerősítése és fenntarthatóságának javítása" céljából. Ezen kívül 4 pályázat is nyert, amelyek a "médiaismereti és -edukációs, valamint újságíróképző programok" megvalósítását tűzték ki célul.
A lista alapján a 444.hu 8 millió forintra vár, a G7 és a Jelen 7-7 millióra, a Klubrádió és a Magyar Hang 10-10 millióra, a Tilos Rádió több mint 7 millióra.
A felfüggesztés jelentősen érinti a vidéki független hírportálokat: a Nyugat.hu-t, a Debrecinert, a Szegedert, a Kecsupot, valamint a Borsod24, Szol24, Szabolcs24 triót, amelyek 7-10 millió forintot nyertek a pályázaton, és most várnak.
A civil szervezetek között a Transparency International Magyarország 7 millió forintot, míg a Roma Sajtóközpont 5 millió forintot nyert el. Jelenleg még kérdéses, hogy a későbbiekben megkapják-e a támogatást.
A segélyprogramok felfüggesztéséről szóló hírt korábban a Magyar Nemzet is közzé tette, azzal a megjegyzéssel, hogy "a Pressman-árvák szomorúak lesznek".