Az álvalóság tagadása olyan fogalom, amely a valóság és a képzelet határvonalainak felfedezésére ösztönöz. Sokszor találkozunk olyan helyzetekkel, amikor a mindennapi életünkben megjelennek a hamis illúziók, amelyek elhomályosítják a tiszta látást. Az emb

Beszélgetés Henn Jánossal az általa megálmodott és színpadra vitt előadásról A színház világában mindig is különleges varázs lakozott, és Henn János legújabb rendezése éppen ezt a varázst hivatott megjeleníteni. Az előadás nem csupán egy újabb színpadi produkció, hanem egy mély érzelmi utazás, amely a nézők lelkéig hatol. „Minden egy ötlettel kezdődött” – meséli János, amikor a beszélgetés során a projekt kezdeti szakaszáról kérdezem. „A történet egy olyan emberről szól, aki a saját belső démonjaival küzd, miközben felfedezi a világ szépségeit és nehézségeit.” Az előadás célja nem csupán a szórakoztatás, hanem a közönség elgondolkodtatása is. János hangsúlyozza, hogy a rendezés során fontos számára az együttműködés a színészekkel: „A színészek nem csupán előadják a szerepeiket, hanem a történet szerves részévé válnak. Az ő érzéseik és tapasztalataik gazdagítják az előadást.” Külön figyelmet fordít a látványra is. „A díszlet és a világítás kulcsszerepet játszik abban, hogy a nézők belemerüljenek a történetbe. Minden egyes részletnek megvan a maga jelentősége.” János a modern technológiát és a klasszikus színházi elemeket ötvözi, hogy egy igazán különleges élményt nyújtson a közönségnek. Az előadás bemutatója már a küszöbön áll, és János izgatottan várja, hogy a nézők a saját szemükkel tapasztalhassák meg ezt a különleges alkotást. „Remélem, hogy a közönség nem csupán szórakoztatva érzi majd magát, hanem el is gondolkodik a látottakon. Az előadás célja, hogy párbeszédet indítson el a nézőkben.” A beszélgetés végén János mosolyogva mondja: „A színház varázsa abban rejlik, hogy minden előadás egy új lehetőség a felfedezésre. Alig várom, hogy a közönség előtt életre keljen a történet!”

Október 23-án, csütörtökön, 19 órától az Underground teremben egy különleges eseményre kerül sor: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata bemutatja idei évadbeli első produkcióját. Az előadás címe „Nem tudok versben hazudni - Vers-ülés József Attilával”, amelyet a tehetséges Henn János rendez. Bár a műsor József Attila, a tragikus sorsú költőnk alkotásaira épít, nem csupán egyéni est, hanem egy gazdag, több színészt felvonultató színházi élmény. Henn Jánossal beszélgettünk a közelgő rendezvény kapcsán.

- Miért pont József Attila, és miért pont most? Honnan jött az ötlet, mit szeretnél belőle létrehozni?

- Úgy gondolom, hogy egy kicsit mostohán bánunk a versekkel, és nem látjuk azokat a kapcsolatokat, amelyek a József Attila-i létezés és a saját közéletűségünk között vannak. Ő egy olyan turbulens politikai és társadalmi helyzetben élte az életét, amit mi egy kicsit elvesztettünk. Ahogyan annak a lényegét is, hogy a vers és egyáltalán a létezésünk, a színészek létezése egyfajta, jó értelemben vett manifesztum legyen. Kiáltvány. Hogy véleményt mondjunk. A XX. század elején a költők és a Nyugat szerzői nagyon pregnáns és erőteljes hangjai voltak a közéletnek is, nem csak az irodalminak. Ez mára elvesztődött, ma a politika dominál. Vagy inkább leural, miközben a mi hangunk - az alkotók, művészek, színészek hangja - mintha elhalványult volna, vagy ha jelen van, akkor bizonyos értelemben egy kicsit szélsőséges. Húsz éve foglalkozom József Attilával, olvasom, forgatom magamban - így jutott eszembe, hogy a József Attila-i szöveg nagyon alkalmas arra, hogy azt az életérzést, ami ma a közéletiséget jelenti, megfogalmazzuk. Ugyanakkor azt a szakadékot is át szeretnénk hidalni, ami az eltelt évtizedek alatt a József Attila-i életmű, a József Attilához való viszonyunk között kialakult. Mindezek portalanítására, dekonstrukciójára, a költészetnek a demisztifikációjára törekszünk - mert József Attila képes volt olyan nyersen, egyszerűen, tisztán és világosan fogalmazni, hogy az döbbenetes. Azt a korszerűséget, azt a lüktetést kívánjuk becsempészni József Attila verseibe, amely egyébként bennük van.

- Idővel sok más réteg is hozzáadódott.

- Erről beszélünk, igen. A költészetben szerintem nem megidézünk dolgokat, hanem a költészetben létezünk. A létezés és a megidézés között elég nagy a különbség, és ez a két szempont, ami miatt eszembe jutott József Attila.

- Ezért illesztettél bele a Szabad ötletek jegyzékéből is két verset? Hogy megmutassátok ezt az oldalát is?

Teljesen egyetértek. Sokan talán nem ismerik József Attila ezen írását, pedig rendkívül figyelemre méltó. A mai próbán éppen arról beszélgettünk, hogy ez a szöveg segíthet elérni azt a közönséget, amely a kortárs témákra és a modern kifejezésmódra vágyik. A Szabad ötletek jegyzéke azért is került a programba, mert provokatív, de hát ki az, aki ne használná a trágár szavakat a mindennapi életben? A költészethez másképp viszonyulók talán felháborodnak, de azok, akik tudják, hogy a költészet valójában a valóságról, a jelenről és rólunk szól, ezt másként látják. Fontos figyelembe venni a kontextust is: bár néhány részlet elhangzik a Szabad ötletek jegyzékéből, mellette ott van a Thomas Mann üdvözlése, ami egyfajta eposz, vagy A Dunánál, amely egy monumentális vers.

- És színházilag mindezt hogyan oldjátok meg? Mert a versalapú előadások néha sajnos eléggé statikusak tudnak lenni.

Célunk, hogy elkerüljük a hagyományos előadásmódot, ezért a verseket interaktív és dramatikus formába öntjük. Garantáljuk, hogy aki részt vesz ezen az eseményen, nem csupán egy statikus színészi előadást fog látni, hanem valami egészen különlegeset. De nem szeretnék túl sok részletet elárulni, hiszen a körítés is rendkívül izgalmas lesz. Négy József Attila vers, és egy Kozmutza Flóra alkotás vár ránk. Ezek a költemények négy polifonikus hangon szólalnak meg, és mindannyian saját érzékenységünkkel közelítünk a szövegekhez. Az interakciók és a megmozdított versek révén igyekszünk megtörni a statikus előadásmódot. Bár nem tudjuk teljesen elkerülni, hogy a költészet megjelenése ne legyen dinamikus, már számos szép példát láttunk arra, hogy sikerülhet.

- A játszóknak mi a benyomása, véleménye arról, hogy ismét versekkel dolgozhatnak, hiszen elég ritkán születnek ilyen jellegű előadások egy kőszínházban?

- Nagyon pozitívan álltak hozzá kezdetben, aztán lett egy kis lyuk a dologban. De most újra azt érzem, nagyon érzékelik, hogy azon dekonstrukció, portalanítás és a nosztalgiának való hadat üzenés által, amit megpróbálunk megteremteni, nem csak a vers válik korszerűvé, hanem az én is, aki mondja a szöveget. És ez nagyon fontos. Ha dekonstruálok és portalanítok egy szöveget, akkor abban magamat is portalanítom és dekonstruálom.

- Önátlényegülés?

- Inkább a visszalényegülésünk önmagunk felé, mert a színház olyan konvenció, amit a színházban nem lehet lebontani. De mi mégis pont ezt akarjuk a magunk módozataival: egyszerűen csak mondd el a gondolatodat - ami egyébként a József Attila gondolata, de a tiéd is.

- Már jó ideje foglalkoztat ez a mese, és folyamatosan a fejemben jár.

- Igen. Úgy gondolom, hogy nem volt nála nagyobb. Döbbenetes, hogy milyen szinten járta meg a mennyet és a poklot. Kozmutza Flóra könyvében is döbbenetes dolgok vannak, talán még döbbenetesebbek, mint a Szabad ötletek jegyzékében. Hogy ez az ember hogyan élte meg az utolsó kilenc hónapját... Olyan szinten tudta tagadni a világ álvalóságát, amire nem sok költő volt képes. És olyan szinten dekonstruálta a világot, hogy az valami ijesztő. A Kozmutza-könyvben nagyon szépen le van írva, hogy az emberi emocionális létezésnek mekkora spektrumát ölelte ő fel. Hogy hogyan tudott szikáran fegyelmezett lenni, és hogyan tudott szinte tébolyultan szétesni. Ezen út bejárásában József Attila biztos, hogy dobogós. Ezért születtek meg ezek a megrendítő és döbbenetes művek, és mi ezt akarjuk a mai szétesésünkkel, a mai spektrumunkkal behozni. Ez a célunk ezzel az előadással.