Nemzetközi lapszemle: Vajon mennyibe fog kerülni a magyar rezsicsökkentés?


Daniel Freund azért gondolja, hogy a magyar kormány próbált tavaly kémprogramot telepíteni irodája számítógépeire, mivel ilyen szoftvert a gyártó csakis államoknak adott el, de megemlítette azt is, hogy szakértők szerint egy ilyen támadás megszervezése jó egymillió euróba kerül. A német zöld képviselő elmesélte, hogy az egész kísérletről úgy szereztek tudomást az európai választási kampány során, hogy hirtelen megjelent náluk az EP digitális biztonsági szolgálata.

De kiderült, hogy a kísérlet hiábavaló volt, a törvényhozó mindenesetre feljelentést tett Orbán Viktor, illetve ismeretlenek ellen a német hatóságoknál. A kiindulópont egy ukrán egyetemista lány, ám az már bebizonyosodott, hogy ő ártatlan, mert meghackelték a laptopját.

Freund ugyanakkor nem képes egyértelműen bizonyítani, hogy a magyar titkosszolgálat áll a háttérben, de véleménye szerint mindenképpen gyanús, hogy Orbán nyíltan támadta őt az Európai Parlamentben, és évek óta folyamatosan érkeznek a magyar részről a kirohanások ellene.

El tudja képzelni, hogy a Fidesz most bizonyos fokú idegességgel küzd, hiszen nemrégiben derült fény arra, hogy éveken keresztül kémhálózat tevékenykedett a brüsszeli magyar Állandó Képviseleten. Ráadásul egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a megfigyelések nem csupán Magyarország területére vonatkoznak.

A politikus abban bízik, hogy az általa kezdeményezett büntetőeljárás révén a hatóságok komolyan mérlegelik a helyzetet, és nem hagyják figyelmen kívül, illetve nem bagatellizálják az ügyet, hanem valódi lépéseket tesznek a megoldás érdekében.

A sajtó

Hivatalosan a magyar lakossági áramár a legalacsonyabb egész Európában, ám a menyasszony csak az első blikkre tűnik ennyire szépnek - jegyzi meg Oliver Grimm Brüsszelből. Bizonyságként megszólaltatja Georg Zachmannt az ottani Bruegel Intézettől, aki azt mondja, hogy itt politikai döntésről van szó, ám annak még meglesz az ára.

Related posts