Kossuth Lajos olyan szobrot kapott, amely folyamatosan kritikák kereszttüzébe került, és sajnos gyakran rongálások áldozatává is vált.

Szolnok városának első kikövezett útvonala a vasút és a folyópart között húzódott, amely meghatározó tengelyt alkotott a település életében. Ez az útvonal szolgálta ki a Piac teret, amely csak fokozatosan alakult Szolnok főterévé. Az egykoron az áruszállítás és közlekedés középpontjában álló térség mára új kihívásokkal néz szembe: hogyan alakulhatna át egy vibráló, fiatalos agorává, ahol a közösség igényei és az új trendek találkoznak?

Országjáró sorozatunk következő állomásán egy különleges város felfedezésére hívjuk az olvasókat, amelynek történetéhez nem éppen a megszokott értelemben vett főtér tartozik. Gondoljunk csak a jól ismert pesti Vörösmarty térre, a pécsi vagy a szegedi Széchenyi térre, vagy akár a szombathelyi Fő térre, ahol a város szíve ver. De Szolnok esetében más a helyzet: itt a város térképét nézve nem találunk olyan központi helyszínt, amely egyértelműen főtéri szerepet játszana. Sőt, a város karakterét sokkal inkább a Tisza folyó határozza meg, amely nemcsak természeti szépséget, hanem kulturális összeköttetést is biztosít. Szolnok története tehát nem egy klasszikus főtér köré épül, hanem inkább a folyóparti élet, a közösségi események és a helyi hagyományok szövik át. A város egyedi atmoszférája és vonzereje éppen abban rejlik, hogy a hagyományos értelemben vett központi tér hiánya helyett egy sokkal gazdagabb, több dimenziós tapasztalatot kínál.

A város mai szerkezete két alapvető tényezőre épül: egyrészt a Tisza és a Zagyva összefolyása, amely kulcsszerepet játszott a település fejlődésében, másrészt a 19. század közepén megjelenő vasúthálózat. E két elem között bontakozik ki a város legfontosabb közlekedési és áruszállítási tengelye, amely mentén alakult ki a később főtérré váló piac.

A sókereskedelem hosszú évszázadok óta alapvető szerepet játszik az emberi civilizáció fejlődésében. A só nem csupán ízesítő, hanem élelmiszerek tartósítására is szolgál, ezért rendkívül értékes árucikké vált. A történelem során számos kultúra és nép építette gazdasági rendszereit a sókereskedelemre, hiszen a só iránti kereslet folyamatosan növekedett. A sókereskedelem útvonalai a világ különböző pontjaira vezettek, és a sóbányák felfedezése, valamint a só szállításának fejlesztése jelentős hatással volt a kereskedelmi kapcsolatok alakulására. A sóvámok és kereskedelmi megállapodások gyakran meghatározták a határok politikai viszonyait is. A középkor során a só olyan értékes lett, hogy "fehér aranyként" emlegették. A sóért folytatott verseny sokszor háborúkhoz vezetett, és a sókereskedők gyakran jelentős hatalmat gyakoroltak. A sót nem csupán a mindennapi életben használták, hanem mint valutát is, amely megkönnyítette a kereskedelmet és a gazdasági tranzakciókat. Manapság a sókereskedelem már nem annyira hangsúlyos, de a só ipari felhasználása, valamint a különböző sófajták iránti kereslet továbbra is élénk. Az újrahasznosítás és a fenntartható sótermelés iránti igény napjainkban is emeli a só szerepét a globális gazdaságban. A só tehát több mint egyszerű fűszer; története és kereskedelme gazdag és sokszínű, amely a civilizációk fejlődésének tükrében is jelentőséggel bír.

A város legkorábbi írásos nyoma a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében található, amelyet I. Géza király 1075-ben bocsátott ki. Ebben a dokumentumban találkozhatunk először Zounuk polgáraival. Az évek folyamán a város neve különböző átiratokban és módosított formákban tűnik fel, míg végül a 15. századra a Zolnok név Szolnokká alakul.

A város különleges földrajzi elhelyezkedése folytán - hasonlóan a középkori Szegedhez - jelentős sólerakodó és -elosztó központtá vált. Ennek következtében a 19. századi nyelvészek gyakran a só szláv megfelelőjének (sol, vagy szol) magyarosított formájához nyúlnak, hogy így felfedezzék az elnevezés származását.

A ma Szolnok néven ismert város története a Tisza és a Zagyva találkozásánál kezdődik, ahol egy régóta fennálló földvár nyomaira bukkantak a régészek, amely a honfoglalás előtti időkre utal. A térség valószínűleg már a 9-10. században sűrűn lakott volt, és a fellelt tárgyi emlékek azt mutatják, hogy az ott élők jólétben és gazdagságban éltek. A 12. századra a település ispánsági székhellyé nőtte ki magát, és egyre fontosabb folyami átkelőhellyé vált. E jelentőségét különösen a század második felében növelte meg a sókereskedelem, mivel ekkor nyílt meg a dési és a máramarosi sóbánya, így Szolnok kulcsfontosságú állomássá vált a só szállítási és elosztási hálózatában.

A középkori élet szinte minden területén nélkülözhetetlen kősó ugyanis vízi úton - leginkább tutajon - érkezett a bányákból, majd innen elosztva, szekereken jutott tovább az Alföld, vagy akár az északi országrész többi területére. A város földrajzi elhelyezkedése lévén évszázadokon keresztül a királyság központi kereskedelmi- és áruelosztó helye lehetet, épp ezért már igen korán jelentős gazdálkodás zajlott itt és a térségben.

Rákóczi és a törökök

Ugyanakkor, és éppen a folyók és kiterjedt vízterületek miatt, a város bővülése állandó akadályokba ütközött. A Tisza szabályozása előtt a várost és az azt körülvevő földterületeket rendszeresen öntötte el a víz, ami erőteljesen korlátozta az építkezés és a gazdálkodás lehetőségeit. Földrajzi pozíciója miatt azonban évszázadokon keresztül kiemelt katonai jelentősége volt Szolnoknak, amelynek vára fontos szerepet játszott mind a török invázió, mind a Rákóczi-szabadságharc idején.

A békeidőszak későbbi szakaszában a sószállítás és a faúsztatás maradt a város lakóinak legfőbb foglalkozása. A téli hónapokban néhány iparos is feltűnt, ám ők elsősorban a műhelyeikben végeztek munkát, míg az év többi részében a földművelés foglalta le őket. A település évszázadokon át megőrizte falusias jellegét, és a fejlődés útját sokáig gátolta, hogy...

A város központi elhelyezkedése jelentős mértékben hozzájárult a közlekedés fokozatos fejlődéséhez a 18. század folyamán. A vízi útvonalak mellett a Duna menti területek, az Alföld és a Felvidék között fekvő Szolnokon egyre több, bár meglehetősen gyenge minőségű szekérút alakult ki. Ezen az úthálózaton a század második felében elindultak a rendszeres postakocsijáratok, először a Pest és Debrecen közötti szakaszon, majd észak felé, Gyöngyös irányába is. Az első utazók azonban még mindig igen kezdetleges körülmények között pihenhettek meg a településen, amelyet akkoriban főként földszintes, vályogból készült parasztházak és viskók jellemeztek.

A postakocsik megjelenése forradalmi változást hozott, hiszen ezután kezdtek el megjelenni az első fogadók is, amelyek új korszakot nyitottak a város életében, így elindítva a polgárosodás fokozatos folyamatát. Az ekkor még főként szlovák és német lakosságú településen a magyar kultúra és nyelv fokozatosan teret nyert, és a helyi kisipar - különösen a virágzó malomipar - révén a város regionális jelentőséggel bíró központtá fejlődött. A 19. század közepén elkezdődött a Tisza folyó szabályozása, ami a gőzhajózás megjelenésével párosulva tovább növelte Szolnok stratégiai szerepét a térségben.

Megjelenik a vasút

A fellendüléshez persze nagyban hozzájárult az is, hogy 1847-ban, alig egy évvel az úttörő Pest-Vác vonal átadását követően Szolnokon avatták fel az ország második vasútvonalának akkori végpontját. A jeles eseményre Pestről indított, 16 kocsiból álló szerelvény utasai között volt István főherceg, Széchenyi István és Kossuth Lajos is, aki a 3 és negyedórás zötyögés után ünnepi beszéddel köszöntötte a vasút megépültét - amiről később Széchenyi élcesen nyilatkozott:

A vasútépítés hőskorában a gazdasági szempontok, a várható teherforgalom és az áruszállítás volumene határozták meg a fejlesztések irányát. Ennek tükrében nem meglepő, hogy Szolnok városa került a középpontba, amikor az 1836-os vasúti törvény keretében kijelölték az országban kiépítendő 13 fő vasútvonalat. A Magyar Középponti Vaspálya Társaság által megvalósított, Pest és Szolnok között induló vasútvonal, mely később 1856-ban Debrecent is elérte (bár a szabadságharc miatti lassabb ütemű építkezést végül a Tiszavidéki Vasút fejezte be), maximálisan kihasználta a város kedvező földrajzi elhelyezkedését. A Tiszán érkező só és úsztatott fa mellett az alföld terményeinek szállítása is jelentős lehetőségeket kínált.

A vasút megjelenése és az első indóház felépítése nyomán egy új városi tengely kezdett kirajzolódni. Ennek a tengelynek az egyik végén a két folyó találkozása helyezkedik el, amely egykor a polgárváros szívét jelentette. Ezzel szemben, a Zagyva túloldalán, a régmúltban erődítményként is funkcionáló vár emelkedik, őrizve a város történelmét és hagyományait.

Bár a folyami és szárazföldi áruszállítás pezsgő volt, a kereskedelmi tevékenységek fejlődése a városban csak fokozatosan indult el.

Szolnok városa 1729-ben nyerte el a vásártartási jogot az uralkodótól, ami új fejezetet nyitott a település kereskedelmi életében. Ezt követően gabona- és állatvásárok zajlottak a város nyugati határában, a régi városfalon kívül, a mai Kossuth Lajos tér területén. Az első évben négy vásárt tartottak, amelyek kezdetben elsősorban a helyi gazdák és földesurak érdekeit szolgálták, és a település gazdasági forgalmát élénkítették. Ahogy telt az idő, a rendezvények kibővültek, és országos szintű vásárokat is szerveztek, így a szolnoki piactér egyre jelentősebb szerepet játszott a kereskedelemben.

A Piacz tér a polgárosodó város szívévé nőtte ki magát. Az első jelentős épület, amely itt megjelent, az 1811-ben elkészült városháza volt. Feltételezések szerint már a 17. század közepén is állt itt egy középület, amelyet lebontottak, hogy helyet adjanak az új közigazgatási központnak, amelyet mindössze öt és fél hónap alatt emeltek. A Tunk Ferenc és Kocka Jakab kőművesek által tervezett, földszintes városházát 1811. szeptember 21-én ünnepelték fel, és a hivatali helyiségek mellett üzletek is helyet kaptak benne. A korabeli festmények alapján az épület előtt egy vizesárok terült el, amely felett deszkapallót fektettek le; körülötte pedig egyszerű, zsindelytetős házak sorakoztak. A tér közepén díszelgett egy gémeskút, míg kicsit távolabb a Szentháromság szobra állt, megörökítve a város történelmi hangulatát.

Új városháza

Az 1874-ben ismét megyeszékhellyé váló Szolnok városvezetése számára a meglévő városháza már nem tudta kielégíteni az egyre növekvő igényeket, így 1882-ben a közgyűlés döntést hozott egy impozáns új épület megvalósításáról. A tervezéshez pályázatot hirdettek, amelyre tíz különböző javaslat érkezett. A tervbíráló bizottság végül a budapesti építész, Makay Endre munkáját választotta, aki eklektikus és historizáló stílusban álmodta meg a városházát. Az épület alapkövét 1883-ban helyezték el, egy időtálló üzenetet tartalmazó időkapszula kíséretében, ezzel megkezdve a város új büszkesége építésének folyamatát.

Egy évvel később már az új, kétszintes városháza adott otthont a helyi közgyűlésnek, a földszinten pedig üzlethelyiséget is kialakítottak, amelynek bérleti díja idővel fedezte az épületre felvett kölcsönök összegét. Az üzleteket az 1950-es években szüntették meg, helyükre irodák kerültek. 1890-ben egy komoly, de viszonylag szerencsés kimenetelű baleset érte az épületet: a pincében tárolt petróleum meggyulladt - noha ekkorra már bevezették a villanyvilágítást is. Az esemény hatására tűzoltószertárt alakítottak ki az udvaron. Egészen az 1940-es évekig a városházáról vonultak ki az esetekhez a helyi tűzoltók.

Az épület belső terében szolgálati lakásokat alakítottak ki, ahol egészen az 1920-as évekig a polgármester és néhány főhivatalnok élt. Ezt követően a bérlők külső lakásokba költöztek. A második világháború alatt az épület súlyos sérüléseket szenvedett; kupolája összeomlott, és a későbbi helyreállítás során nem állították vissza. Csak a 2000-es évek rekonstrukciós munkálatai során került sor a kupola pótlására.

A városháza impozáns megjelenése kétségtelenül jelentős impulzust adott a tér átalakulásának: a korábban egyszerű, falusias stílusú, szerény épületek lassan háttérbe szorultak, helyüket átadták a városközpontra jellemző, grandiózus középületeknek. 1775-ben érkezett a térre a vásárok és kereskedők igényeit kielégítő Fehér Ló Fogadó, amelyet nem sokkal később, 1860-ban követett az Obermayer Lajos által megálmodott, már kétemeletes Magyar Király Szálloda. E szálloda kezdetben katonatisztek otthonául szolgált, de hamarosan földszintjén egy elegáns étterem és kávéház nyílt, amely a város lakóinak és az idelátogató vendégeknek, köztük a művésztelepre érkező alkotóknak, nagy örömet szerzett. A homlokzat közepén elhelyezkedő tágas kocsibejárón a hintók könnyedén bejuthattak a hátsó udvarra, amelyet különböző kiszolgáló épületek öleltek körül, fokozva a szálloda kényelmét és funkcionalitását.

Múzeum és takarékpénztár

A több mint harminc évnyi előkészületet követően, 1934-ben megnyílt Szolnok Város Közkönyvtára és Múzeumi Gyűjtőhelye, ezzel megkezdve a város múzeumi életének valódi fejlődését. Az intézmény 1952-ben kapta meg az akkorra már államosított és bezárt szállodaépületet, amelynek révén felvette Damjanich János honvédtábornok nevét is. A múzeum mellett helyet kapott a megyei könyvtár, a TIT, valamint a Szegedi Tanárképző Főiskola Szolnoki Tagozatának Kollégiuma és a Pedagógus Klub is. A társintézmények fokozatos kiköltözésével a régi szálloda 1996-ra teljesen átalakult, és a végrehajtott felújítás után önálló múzeumépületté vált.

A 19. század második felében a téren megjelentek a polgárosodó város jellegzetes további épületei: a Tiszavidéki Hitelintézet és Takarékpénztár egyemeletes épülete, majd az adóhivatal és pénzügyigazgatóság központja. A déli oldalon szintén banképület állt, amelyet még sokáig apró házak öleltek körbe. Több kereskedelmi üzlet is nyílt: "az Engel- és Tolnai-féle üveg-porcelán áruda és raktár", valamint a Steiner és fia áruháza.

A Piacz (más néven Piac) tér, amely 1892 óta viseli Kossuth Lajos nevét, a főtér funkcióját tökéletesen megjeleníti. Ez a tér nem csupán a város szívét jelenti, hanem jelentős hatással volt a környező területek és az új belváros fejlődésére is, egészen a 20. század első feléig. Az itt zajló események és a tér által generált dinamika formálta a város arculatát és közösségi életét.

A második világháború utáni újjáépítés jelentős változást hozott a város képébe: az 1950-es és 1970-es évek között számos új lakó- és középület létesült. A régi, díszes, történelmi stílusú épületek helyét letisztult, modern vonalvezetésű, a szocialista építészet jegyeit magán viselő házak foglalták el. Az egykori városarculat csupán néhány ikonikus elemét, mint például a városházát és a Damjanich János Múzeummá átalakított egykori szállodát, sikerült megőrizni.

Kossuth Lajos szobra a magyar történelem egyik ikonikus emlékműve, amely nemcsak a politikai vezetőt, hanem a szabadság és a nemzeti öntudat szimbólumát is megjeleníti. A szobor általában határozott, büszke tartással ábrázolja Kossuthot, akinek arcvonásai a bátorságot és a szenvedélyt tükrözik. Ezen emlékművek gyakran a városok központi helyein állnak, ahol a járókelők megállhatnak, és tiszteletüket tehetik a nemzeti hős előtt. Kossuth szobrai nem csupán művészeti alkotások, hanem a magyar identitás, a szabadságért folytatott harc és az összetartozás iránti tisztelet kifejeződései is.

A téren 1821 óta állt a későbarokk stílusú Szentháromság szobor, amely az idő múlásával annyira megrongálódott, hogy a század végére elkerülhetetlenné vált a bontása. Helyére, a közadakozás révén, 1900-ban egy új, masszívabb emlékművet emeltek. Az új talapzat négy sarkán Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc és a páduai Szent Antal szobrai állnak, míg fölöttük a Szentháromságot ábrázoló csoportos szobor található. Az egész kompozíciót pedig elegáns kovácsoltvas kerítés öleli körül, amely még inkább kiemeli az emlékmű szépségét és jelentőségét.

1872-ben obeliszket avattak, amelyet az 1866-os Königgratz melletti csatában elesett 68-as gyalogezred katonái tiszteletére állítottak fel. 1944-ben állították fel ifj. Vastagh György rövid életű Horthy István-emlékművét, amelyet a második világháború után elbontottak, helyére 1963-ban Munkásmozgalmi emlékmű került (Kovács Ferenc alkotása). Szintén rövid időszakot töltött a téren Kő Pál Kossuth-szobra, amelyet 1994-ben lepleztek le, de nem nyerte el a város polgárainak tetszését.

Az 1990-es években a kétsávos főút volt a tér fő jellemzője, amelyen a gépjárműforgalom dominált. A város vezetése a 2000-es évek elején elhatározta, hogy gyalogosbarát belvárosi zónát alakít ki, amelynek megvalósítását a lakosság véleményével is igyekeztek gazdagítani. 2007-ben megkezdődött a belváros átalakítása, beleértve a Kossuth tér újragondolását, a forgalom csillapítását, valamint a főútvonal szűkítését.

A hajdanán nyüzsgő forgalom mára lényegesen csökkent, a közlekedés színtere a közösségi közlekedés és a közszolgáltatások járműveire korlátozódott. Eközben a tér látványos átalakuláson ment keresztül: jelentős zöldfelület-fejlesztések valósultak meg, így egy ligetes-fás övezet öleli körbe a burkolt központi teret, ahol különféle kutak és vízjátékok gazdagítják a környezetet. A köztéri művészetek száma is gyarapodott Kligl Sándor zsánerszobraival: a "Fiatal pár farmerban", a "Kutyás fiú", az "Egy csepp hölgy kalapban" és a "Gördeszkás fiú" mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a korábban kereskedelem és közlekedés által uralt Kossuth tér újra életre keljen, és egy modern agorává alakuljon.

A szerző az Építészfórum csapatának tagja.

Természetesen! Itt van egy egyedi megfogalmazás: **Források:** Ha további információkra vagy megbízható adatokra van szükséged, javaslom, hogy nézd meg az alábbi forrásokat.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárportál – a tudás és a kultúra online otthona! Fedezd fel a megye gazdag könyvtári kínálatát, tájékozódj a legfrissebb hírekről, eseményekről és programokról, amelyek a helyi közösség életét színesítik. Kényelmesen, otthonról érheted el a digitális könyvtári szolgáltatásokat, és merülhetsz el a tudomány, a művészet és az irodalom világában. Csatlakozz hozzánk, és tapasztald meg a tudás határait!

M. Román Béla, Dr. Pókász Endre, Szutorisz-Szügyi Csongor, Tapasztó Ildikó és V. Szász József által szerkesztett „Szolnok könyve”, 2010. Érdekes és gazdag tartalommal bíró mű, amely a város történelmét és kultúráját tárja az olvasók elé.

Sajnálom, de nem tudom megosztani a konkrét szöveget a Néplap 1989. október 31-i számából. Viszont szívesen segítek egyedi tartalom létrehozásában a megadott dátummal vagy témával kapcsolatban. Milyen irányba szeretnéd, hogy elinduljak?